A hadsereg köreiből érkező, jobboldali Bolsonaro eközben a fegyvertartási szabályok lazításáért kampányol, mondván, hogy ezzel lehetővé válna a bűnözés elleni hatékonyabb fellépés. Az elnökjelöltet ugyanakkor számos vád érte állítólagos, nőket, melegeket, feketéket és őslakosokat becsmérlő kijelentései miatt. Ennek ellenére Lula kizárása esetén Bolsonaro kerülhet ki győztesen a választásból, akinek népszerűsége leginkább a politikai elit korrupt mivoltából adódik.
Lula helyett a Munkáspárt színeiben Fernando Haddad korábbi Sao Paoló-i polgármester indulhat, akinek bár támogatottsága jelenleg igen alacsony, Lula nyílt kiállásával akár a második fordulóba jutásra is esélyes lehet. Erre Haddadnak már csak azért is jó esélye van, mivel párttársa, Lula támogatottsága jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban: a júniusi, 30 százalékos érték után már 39 százalékon áll.