Drámai üzenet érkezett a Schumacher családból: „A magánéletünk és a biztonságunk is nulla”
Egyre jobban kezd elmérgesedni a viszony Ralf Schumacher volt felesége, Cora és a Schumacher család között.
Horst Seehofer német belügyminiszter egy lapinterjúban kijelentette, hogy „az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz”, ezzel ellentmondva Angela Merkel német kancellár korábbi kijelentésével, miszerint az iszlám már Németország részévé vált.
Az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter egy pénteki lapinterjúban. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Bild című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy Németországot a kereszténység formálta, így az ország kultúrájához tartozik a szabad vasárnap és az egyházi ünnepnapok és rituálék sora, mint a húsvét, a pünkösd és a karácsony.
Az iszlám viszont nem része Németországnak, „de a nálunk élő muzulmánok magától értetődően Németországhoz tartoznak”. Ez azonban „természetesen nem jelenti azt, hogy rosszul értelmezett figyelmességből fel kellene adnunk az országunkra jellemző hagyományokat és szokásokat” – mondta Horst Seehofer.
Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke 2015 januárjában az akkori török kormányfővel, Ahmet Davutogluval folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón arra a kérdésre, van-e ok nyugtalanságra az iszlamofóbia miatt Németországban, azt mondta, hogy egyetért Christian Wulff megállapításával, miszerint az iszlám Németország részévé vált. Hozzátette, hogy Németországban „szívesen látnak” mindenkit, aki elfogadja a törvényeket és nyelvtudást szerez, és a kormány mindent megtesz a bevándorlók beilleszkedésének sikeréért, vallástól és a származástól függetlenül. „Én minden német kancellárja vagyok, és ebbe beletartozik mindenki, aki tartósan itt él” – mondta Angela Merkel.
A 82,6 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. A menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban, arányuk így 6-7 százalék körül lehet.
(MTI)