Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) hétfői ülésén nem engedték szóhoz jutni az ENSZ emberi jogi főbiztosát, aki a szíriai helyzetről fejtette volna ki a véleményét. A helyi idő szerint hétfőn délután kezdődött és éjszakába nyúlt ülés előtt, a BT tagjainak a világszervezet Emberi Jogi Főbiztosságának vezetője, Zeid Raad al-Husszein elemezte volna a szíriai helyzetet, ám Oroszország, Kína és más BT-tagok tiltakoztak ellene, arra hivatkozva, hogy a Biztonsági Tanács feladata a nemzetközi béke és biztonság biztosítása, nem pedig az emberi jogok megvitatása.
Oroszország eljárásjogi szavazást kért arról, hogy a főbiztos egyáltalán megtartsa-e a beszédét, de az igenlő döntéshez hiányzott a kilenc szükséges voks, így a főbiztos felszólalását törölték. Ezt követően néhány ország ENSZ-képviselője rögtönzött sajtóértekezleten bírálta, hogy al-Husszein nem juthatott szóhoz. Francois Delattre, Franciaország ENSZ-nagykövete Oroszországot okolta és bejelentette, hogy a beszédet a főbiztos később, a BT-ülés informális részének keretében elmondja. Oroszország ENSZ-missziójának helyettes vezetője, Gennagyij Kuzmin a sajtótájékoztatón azzal érvelt, hogy az emberi jogok ügyének semmi köze a Biztonsági Tanács feladataihoz, amire Svédország ENSZ-nagykövete, Olof Skoog leszögezte: „az emberi jogok és a béke és biztonság ügyei szorosan kapcsolódnak egymáshoz”. Jonathan Allen, az Egyesült Királyság ENSZ-nagykövetének helyettese azt hangsúlyozta, hogy „elképesztő emberi jogi visszaéléseket” követnek el Szíriában, és „Oroszország nem akar tudni az igazságról”.