Miért nem hordanak szoknyát a férfiak?

Ha a nők a hatvanas években felöltötték a nadrágot, a férfiak miért nem veszik fel a szoknyát? – teszi fel a kérdést a L'Obs szerzője, aki egy divatújságírót, egy történészt és két szoknyapárti férfit megszólaltatva kísérel meg a probléma mélyére hatolni.

Már rögtön a cikk elején megtudjuk, hogy az a nézet, miszerint az öltözködés mindinkább uniszex jelleget öltene, téves: Alice Pfeiffer újságíró rámutat, hogy valójában „globális elférfiasodásról” van szó, a nők ma már előszeretettel hordanak fiús farmerokat és ingeket, ennek fordítottja azonban nem tapasztalható. Christine Bard történész úgy véli, nem meglepő, hogy patriarchális társadalmainkban így áll a helyzet, és Françoise Héritier feminista gondolkodót idézi, aki szerint „egy nő, akinek a viselkedése vagy a kinézete közeledik a férfiéhoz, nagyobb társadalmi megbecsülésben részesül, míg azt a férfit, aki nőiesnek tekintett módon viselkedik, alsóbbrendűnek tartják”.

A történész továbbmegy a fejtegetésben: szerinte a szoknya és más nőies ruhadarabok (így például a magassarkú cipők) „vágykeltő és vágyott béklyók”, az „erotikussá tett dominancia” eszközei, a női testet a gyengeség, a tehetetlenség vonzerejével övezik fel. „Amikor a nők hatvanas években beiktatták ruhatárukba a nadrágot, praktikus és szimbolikus okokból tették ezt. A nadrág segít nekik kiszabadulni a nőiesség börtönéből, kevésbé szexuális jellegű öltözék, mint a szoknya, ez a nyitott ruhadarab, amely a női testhez, a női nemi szervhez való szabad hozzáférést szimbolizálja” - világít rá Bard, rámutatva: a férfiaknak valamilyen társadalmi ürügy kell arra, hogy női ruhadarabokat öltsenek fel, mint például a papok vagy az ügyvédek esetében.

Pfeiffer ugyanakkor rámutat: a férfi szoknyaviselés elterjedése nem feltétlenül járulna hozzá a nemek közti egyenlőtlenségek csökkenéséhez, ugyanis ez is csak „kulturális kisajátítás” lenne. Pfeiffer Young Thug rapper esetével példálózik, aki egyberuhában látható egyik lemezén. „Egyberuhában van, de azt énekli, hogy bitch, bitch, bitch. Egyberuhát öltött, mert ez transzgresszív és punk, nem azért, mert érti a feminista küzdelmet, vagy mert a férfiak és nők egyenlőségét kívánná. Domináns helyzetéből kisajátítja a gyengébbek egyik megkülönböztető jegyét, de nem kérdőjelezi meg a rendszert” – vélekedik az újságíró.

A cikk két férfit is bemutat, akik szívesen hordanak szoknyát. A 32 éves gimnáziumi tanár és a szoknyát viselő férfiak egyesületének titkára, Romain három éve hord rendszeresen szoknyát, a munkahelyén kétszer jelent meg az ominózus ruhadarabban, először egy érettségi felügyelet alkalmával (ekkor sikerült kivívnia egy diáklány dicséretét), a második alkalom után azonban az iskola vezetősége felszólította, hogy az iskolában hagyjon fel a szoknyaviseléssel. Romain többféle szoknyát – skót kiltet, indonéz szarongot vagy japán hakamát – is szívesen hord, barátnője és más szerettei is pozitívan állnak a dologhoz.

Paul Kaplan stylist arról számol be, hogy diákkorában nagyanyja szoknyáit hordta alsónemű nélkül, ami nagyon kényelmes volt, élvezte, hogy úgy lehet meztelen, hogy igazából nem is az. „Olyan ruhadarabokat keresek, amelyekben a legkívánatosabb, a legszebb vagyok. A kilt és a plisszészoknya szép ruhák, amelyekben előnyösen jelenik meg egy férfi sziluettje. Mindig is elegánsnak éreztem magamat bennük, férfiasabbnak, mint valaha” – vallja meg Kaplan. 

Romain sajnálja, hogy a társadalom még nem tart ott, hogy elfogadja a férfi szoknyaviselést: az utcán gyakran skót turistának nézik, gúnyosan vagy ellenszenvvel tekintenek rá, kétszer is kifütyülték. Paul az ellenséges reakciók hatására három éve nem is hord szoknyát. Christine Bard szerint a férfi szoknyaviselés általánossá válása annak a kornak a végét jelentené, ahol a férfiak tartózkodtak a díszes öltözékek általi csábítástól, és véget vetne a nemeket megkülönböztető, burzsoá öltözködési rendnek is.