A Kárpát körút egy túra az 1920-ban, illetve 1947-ben elvesztett hazában, akár magyar többségű még a vidék (vagy volt valaha), akár nem. Erős-e a haza szó használata olyan régiókra, melyek hetven vagy lassan száz éve nem tartoznak Magyarországhoz? Nos, a kövekben, történetekben, tájakban így is, úgy is ott van a magyar történelem, sőt sok helyen mélyebben és látványosabban, mint a maradék Magyarországon. Persze nem csak a magyar múlt van ott, hanem azoké a nemzeteké is, akikkel végigéltünk sok száz, sőt némelyikkel több, mint ezer évet. A túra során nem akarom kímélni senki érzékenységét, saját berögözött, sokszor hamis toposzainkat sem. Ami számít, az a valóság, csak a valóság.
Az első út Aradra, a második Kelet-Szlavóniába vezetett Itt a harmadik: Dél-Baranya.
***
Elfeledett vidék ez. Még a szerb-horvát háború idején is főleg Vukovárról, és Eszék kapcsán Kórógyról vagy Szentlászlóról szóltak a tudósítások, pedig itt is volt szerb megszállás. Csak a dráma volt kevésbé látványos, mint a nagyobb városok közelében, nem lőttek szét, robbantottak fel annyi házat, templomot a megszállók, kevesebb gyilkosság volt.
A „soknevű” térség ma sincs rajta a „térképen”. Hol is vagyunk: a Drávaszögben, Drávazugban, a Baranyai Hegyalján, vagy a Baranyai Löszháton? Magyar utazóként az egyszerű Dél-Baranya a legszimpatikusabb, mert a vidék összetartozását hangsúlyozza az északi, Magyarországon maradt térséggel. Igen, ez is Baranya, és amit ma Dél-Baranyának gondolunk, Siklós vagy Harkány, voltaképpen inkább a történelmi megye közepe. Az igazi Dél-Baranya 1920/1947 óta a délszláv államban, majd Horvátországban van. A diktátum itt egy szerves egységet vágott ketté, amit a Duna és az ősi országút forrasztott egybe ezer éven át. A határ ezen a szakaszon nem földrajzi és etnikai választóvonal, mint egyébként a Dráva olyan hosszan magyarok és horvátok, Magyarország és Horvátország között, hanem egy önkényes ákombákom a térképen.
Dél-Baranya nem nagy, csupán két budapestnyi terület, meglepően sok természeti szépséggel, gyönyörű épített környezettel, középkori emlékekkel, a remek éttermekben élvezhető gasztronómiai élményekről nem is beszélve. Nem feledést, hanem felfedezést érdemel.