Wyszynskit 1924-ben szentelték pappá, majd 1946-ban püspökké. Az 1944-es varsói felkelés idején a lengyel szabadságharcosok egyik lelkipásztoraként szolgált. XII. Piusz pápa 1948-ban nevezte ki lengyel prímássá. Az 50-es években egyre intenzívebbé váló egyházüldözések közepette Wyszynski elérte a lengyel püspöki kar és az államhatalom közötti kompromisszumos – egyebek között az egyházi iskolák működését, valamint a kórházi, fegyintézeti lelkipásztorkodást lehetővé tevő - egyezmény létrejöttét. 1953 elején bíborosi címet kapott a Vatikántól. Ugyanezen év szeptemberében a kommunista belbiztonság internálta, koncepciós pert akartak indítani vele szemben, ez azonban meghiúsult.
Fogságában Wyszynski a nemzet lelki megújulását célzó nagyszabású lelkipásztori programon kezdett gondolkodni, konspirációs úton terjesztett kezdeményezésére Lengyelországot 1956 augusztusában a czestochowai kegyhelyen Szűz Mária oltalmába ajánlották. 1956 októberében nyerte vissza szabadságát, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára, Boleslaw Bierut, „a lengyel Sztálin” halálát követő politikai enyhülés során. A Varsóba visszatért prímás folytatta a lengyelországi kereszténység felvételének 1000. évfordulójához kapcsolódó, 1966-ban tetőző lelkipásztori programját.
A főpap részt vett II. vatikáni zsinat munkálataiban, és 1965-ben egyik aláírója volt a kölcsönös kiengesztelődésre felhívó levélnek, amelyet a zsinaton jelen lévő lengyel püspökök a német egyházi vezetőknek adtak át. 1981 júliusában bekövetkezett halála után a varsói székesegyházban helyezték örök nyugalomra.