Lavrov: Tisztázni kell, hogy Washington összejátszott-e a terroristákkal Szíriában

2017. november 16. 15:33

Oroszországnak nincs rá bizonyítéka, hogy az Egyesült Államok segített volna elszállítani az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyvereseit Rakkából, de ezt a kérdést tisztázni kell – jelentette ki újságíróknak Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön.

2017. november 16. 15:33

Oroszországnak nincs rá bizonyítéka, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció segített volna elszállítani az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyvereseit a szíriai Rakkából, de ezt a kérdést tisztázni kell – jelentette ki újságíróknak Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában. Az orosz diplomácia vezetője a brit BBC közszolgálati médium jelentésére reagált, amely szerint az IÁ volt szíriai „fővárosából” egy titkos megállapodás alapján teherautókkal szállították el hozzátartozóikkal együtt a dzsihadista szervezet több száz fegyveresét „az amerikai és a brit irányítású koalíció, valamint a várost ellenőrző, kurdok vezette erő szeme láttára”. A BBC szerint a kimenekítettek között volt az IÁ több hírhedt vezetője és többtucatnyi külföldi harcos is.

Lavrov szerint Oroszországnak nincsenek bizonyítékai arra, hogy Rakkánál összeesküvés történt, de az a tény, hogy a városból épségben távozhattak fegyveresek, már hatást gyakorolt a helyzetre a terepen. Mint mondta, az ügyben Moszkva magyarázatért fordult Washingtonhoz. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az ugyancsak csütörtökön megtartott sajtótájékoztatóján kijelentette: Moszkva számít rá, hogy Washington szigorúan tartja majd magát a terrorizmus elleni harcban vállalt kötelezettségeihez, amelyeket a Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök által a minap Danangban jóváhagyott, Szíriáról szóló nyilatkozatban vállalt. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem kapott felhatalmazást az ENSZ-től arra, hogy csapatokat vezényeljen a polgárháború dúlta arab országba. Csodálkozását fejezte ki amiatt, hogy James Mattis amerikai védelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az amerikai katonák „az ENSZ engedélyével tartózkodnak Szíriában”. Emlékeztetett rá, hogy a világszervezeten belül egyedül a Biztonsági Tanács (BT) jogosult fegyveres erő nemzetközi alkalmazásáról dönteni, de a testület ilyen felhatalmazást az Egyesült Államoknak nem adott. Hozzátette, hogy az amerikai erők a törvényes szíriai kormány akarata ellenére, „gyakorlatilag megszállókként fellépve” tartózkodnak az ország területén. Zaharova szerint felmerül a gyanú, hogy Washington továbbra is ellenőrzése alatt akarja tartani Szíria területének egy részét, hogy a neki kellő eredményt vívja ki a rendezésben.

Lavrov csütörtökön azt is közölte: nincs esélye annak az amerikai BT-határozattervezetnek, amely a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) és az ENSZ szíriai Közös Vizsgálati Mechanizmusa (JIM) mandátumának meghosszabbítását szorgalmazza. Kifogásolta, hogy Washington semmit sem akar változtatni a szíriai vegyi támadásokat kivizsgáló JIM tevékenységében, amely szerinte az általa alkalmazott módszerekkel megszegte Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt. Kijelentette, hogy ha az Egyesült Államok blokkolni fogja a JIM mandátumának meghosszabbításával kapcsolatban kidolgozott orosz határozattervezetet, az azt jelenti, hogy a mechanizmust továbbra is manipulációinak eszközeként kívánja felhasználni.

A külügyi szóvivő, Zaharova egyébként Moszkva felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az amerikai biztonsági szolgálatok az orosz külképviseletek pénzügyi tranzakciókra vonatkozó adatokat szivárogtattak ki a sajtónak. Mint mondta, ezzel megsértették mind a banktitkot, mind pedig az orosz nagykövetség bankszámlái immunitásának elvét. Hozzátette: a történtek szerinte azt bizonyítják, hogy „az amerikai bankok az Egyesült Államok különleges szolgálatainak teljes ellenőrzése alatt működnek”. Kijelentette, hogy Moszkva nyomásgyakorlási kísérletként értékeli azokat az értesüléseket, amelyek szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított a washingtoni orosz nagykövetség átutalásainak ügyében.

A szóvivő más témákról szólva arra figyelmeztetett, hogy az orosz-spanyol viszony romlásához vezethetnek azok a „nem bizonyított” és „kétes források” által alátámasztott vádak, amelyek szerint Oroszország a katalán válság kapcsán beavatkozik Spanyolország belügyeibe.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. november 16. 17:46
Na és miért csak a dumálás megy, amikor háború van? Oroszországnak minden eszköze megvolt megvan és meglenne arra, hogy fellépjen Szíriában az ellenséges erőkkel szemben bárki is legyen az. De ha tudják, hogy amerikaiak is vannak közöttük, akkor ezt nem teszik, csak dumálnak.
Lotti
2017. november 16. 16:38
A politika diszkrét bája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!