Több formában képzeli el újraalapítani az Európai Uniót Emmanuel Macron francia államfő azon tagállamok csoportjával, akik szeretnének messzebb jutni a gazdasági, a védelmi, az adóügyi vagy a szociális politikájuk összehangolásában. Macron az elképzelését a nagykövetek éves értekezletén az Elysée-palotában kedden elmondott beszédében fejtette ki.
A szeptember 24-én esedékes németországi választásokat követően „Franciaország javaslatokat tesz partnereinek a gazdasági és monetáris konvergencia megerősítésére, valamint az adóügyi és szociális politikák konvergenciájára” – mondta a francia elnök. Azt is jelezte, hogy az európai védelmi politika elmélyítését is javasolni fogja, valamint egy valódi európai klíma- és energiapolitikára is szükség van. „A Brexit bebizonyította, hogy amikor Európa kizárólag piac, akkor elutasítják” – hangsúlyozta. A múltban az uniós országok „még az eurózóna formájában sem mertek összeülni, hogy ne sértsék meg se a briteket, se a lengyeleket” – tette hozzá. „Mindez megköveteli, hogy innovatívabbak legyünk: több formájú Európát kell elgondolnunk, messzebb kell mennünk azokkal, akik haladni szeretnének, nem akadályoztatva azon államok által, akik erre nem vágynak. Nekik is jogukban áll lassabban vagy kevésbé messze haladni” – fogalmazott.