Hadgyakorlatot tart jövőre a NATO Szerbiában

2017. augusztus 09. 12:20

Első ízben tart jövőre hadgyakorlatot a NATO Szerbiában. Bár Szerbia katonailag semleges és nem tagja a NATO-nak, a közös hadgyakorlat nyitást jelenthet a NATO felé.

2017. augusztus 09. 12:20

Hadgyakorlatot tartanak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) országai Szerbiában 2018 októberében, ez lesz az első gyakorlat, amelyben a szerb katonaság a NATO haderejével közösen vesz részt a nyugat-balkáni ország területén – számolt be róla szerda reggeli híradójában a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Szerbia 2006 óta tagja a NATO Partnerség a Békéért programjának, és eddig megfigyelőként vett részt a hadgyakorlatokban. 

A belgrádi vezetés az utóbbi években többször is kijelentette, hogy Szerbia katonailag semleges marad, és nem kíván csatlakozni sem a NATO-hoz, sem más katonai tömbhöz. A titói Jugoszlávia a hidegháború idején is tömbön kívüli politikát folytatott, és az el nem kötelezett országok mozgalmának egyik vezetője volt. A belgrádi álláspont ezen politika folytatásának is tekinthető lenne, ám a szerb közvélemény elsősorban nem emiatt ellenzi a csatlakozást a nyugati katonai tömbhöz. A NATO 1999-ben bombázásokkal kényszerítette arra a Szerbiát, hogy leállítsa a vérontást Koszovóban, és a szerb közvélemény ezt azóta sem bocsátotta meg.

A közös hadgyakorlat mégis egyfajta nyitást jelenthet a NATO felé, annak ellenére, hogy az utóbbi időszakban Belgrád főleg Moszkvától kapott katonai segítséget. Oroszország például kedvezményes áron adott el Szerbiának hat MiG-29-es repülőgépet, amelyek hamarosan megérkeznek az országba. Emellett Szerbia rendszeresen részt vesz az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közösen szervezett Szláv Testvériség fedőnevű katonai gyakorlaton.  

Szerbia szomszédos országainak legtöbbje már csatlakozott a NATO-hoz, vagy az atlanti integráció valamely lépcsőfokán áll, a szerb vezetés azonban többször is leszögezte, amennyiben felmerül, hogy Belgrádnak is csatlakoznia kell a katonai tömbhöz, a lakosság népszavazással dönthet majd az ügyben.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
skorpio
2017. augusztus 10. 18:06
A Nato ne provokáljon !
Akitlosz
2017. augusztus 09. 17:19
"amennyiben felmerül, hogy Belgrádnak is csatlakoznia kell a katonai tömbhöz, a lakosság népszavazással dönthet majd az ügyben." :-) Ez ismerős. ezt a forgatókönyvet játszották el Magyarországon is.
Akitlosz
2017. augusztus 09. 17:18
Nem Szerbia nyit, hanem csupán nem képes ellenállni az agresszívan terjeszkedő NATO-nak.
Ultima Ratio
2017. augusztus 09. 13:43
A ruszkik leghűbb kutyája is átoldalog a szomszédba, ahol enni is adnak neki, úgy látom :D Jaj, de kínos :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!