Theresa May brit miniszterelnök szerint ha a nagy internetszolgáltató társaságok nem lépnek fel a radikalizáló hatású online tartalmak terjesztése ellen, a kormány fontolóra veheti olyan új intézkedési hatáskörök bevezetését, amelyekkel útját állhatja a hozzáférésnek e szélsőséges tartalmakhoz. May a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap keddi kiadásának nyilatkozva kijelentette: azt a megoldást részesítené előnyben, ha a szélsőséges eszmék online terjesztése ellen nemzetközi megállapodás alapján bevezetett szabályozással lehetne fellépni, de ha ez nem sikerül, London egyedül is kész a cselekvésre.
Az interjúban a brit kormányfő hangsúlyozta: az internet ma „biztonságos teret nyújt” a terroristáknak a toborzáshoz. Theresa May szerint erre vall az is, hogy a szombati londoni merénylet elkövetői gyűlöletet terjesztő hitszónokok prédikációit hallgatták online felületeken, és ezekből merítették radikális nézeteiket. May elmondta, fontos lenne, ha a nemzetközi közösség együtt tekintené át a kibertér szabályozását, mivel e virtuális tér a terrortámadások megtervezését segítő eszközzé vált. A brit miniszterelnök hozzátette: he egy ilyen nemzetközi egyezmény nem bizonyul elérhetőnek, akkor kormánya fog beterjeszteni olyan törvénytervezetet, amely Nagy-Britanniát „a legbiztonságosabb online térséggé” teszi.