Ez a minta nem véletlenül lehet ismerős – ugyanez történt az Egyesült Államokkal az elmúlt 30 évben. A hagyományos értékek hangoztatásával először Ronald Reagan tudta bevonzani a Republikánus Pártba a korábban demokrata-szavazó, kékgalléros munkásokat, egyfajta kulturális háborút elindítva. Később a republikánusok megnyerték maguknak a konzervatív munkásosztályt, az evangélikusokat és az üzletembereket is, mire a demokraták az értelmiség, a kisebbségek és a liberálisok »koalíciójával« feleltek. A kulturális szakadék ezután generációssá, majd regionálissá mélyült: a fiatalok, a nagyvárosok és a partvidékek lakói jellemzően demokrata szavazók lettek, míg a külvárosokban, vidéken, és az ország belső területein a republikánusok emelkedtek fel.
Innen már nem nehéz párhuzamot vonni a brit politika felé: a toryk jellemzően meg tudták tartani a vagyonosabb, vidéki, belső területeken elhelyezkedő körzeteiket, ám sok nagyvárosi, gazdagabb körzetet is elveszítettek. Ezen felül erősödni tudtak a munkásosztály körében – győzedelmeskedni tudtak több hagyományosan munkáspárti, északi területen is. Eközben a Munkáspárt, miközben vegyes teljesítményt nyújtott a munkások lakta területeken, sok gazdagabb körzetet, nagyvárost és egyetemi várost is meg tudott nyerni magának.”