Ezután ki kellett ütni a versenyből a hagyományos jobboldal jelöltjét, François Fillont. Nem volt nehéz ügy, ők is tettek elég szívességet Fillon-nak, a volt kormányfő is nekik. A baráti sajtónak átadni a megfelelő aktákat – nos, ehhez még kézügyesség sem kellett. Ráadásul Fillon is tudta, hogy nem tiltakozhat, voltak még bőven dokumentumok.
Innentől kezdve csak középre kellett »pozícionálni« a Rothschildok üdvöskéjét, megteremteni a pártok felettiség mítoszát, az igazi europer szakértő, a jobb és baloldali játszmákon továbblépő civil szerepkörét. Egyfajta „rendszeren kívüli” jelöltként állították be, elkerülendő egy Hillary Clinton féle blamázst, ahol a régi elitből kiábrándult szavazók döntöttek. Szerveztek alá egy mozgalmat is, az jó lesz majd a nyári parlamenti választásokra is.
De kellett még egy biztosíték. Ez lett Jean-Luc Mélenchon, a »radikális baloldal« jelöltje. Egy, a Francia Kommunista Párt által támogatott elnökjelölt a multinacionális tőke, a mainstream elit, a Sorosok és Rothschildok érdekében? Abszurd, elsőre. Csakhogy az FKP már annyira kommunista, mint az MSZP, Mélenchon pedig szidja ugyan az EU-t, de emberei Brüsszelben a megrendelésnek megfelelően teljesítenek.”