Azt közölte Szergej Lavrov, hogy tájékoztatták a megállapodásról a szíriai kormányt, amely készen áll arra, hogy végrehajtsa az megállapodásban foglaltakat. John Kerry pedig arról számolt be, hogy minden érintett ország hajlandóságot mutatott arra, hogy visszatérjen a tárgyalóasztalhoz, és a szíriai ellenzék is jelezte, hogy kész betartani a megállapodást, ha a damaszkuszi kormányzat szándékai komolyak.
Olyan tervben állapodott meg az amerikai és az orosz külügyminiszter, amelynek célja az erőszak csökkentése és a politikai átmenet elősegítése Szíriában. Kerry kijelentette, ha a terv megvalósul, az fordulópontot jelenthet a szíriai konfliktusban, de figyelmeztetett, a megállapodás, amíg nem valósul meg, pusztán egy lehetőség, nem több. Az amerikai diplomácia vezetője úgy vélte, hogy a szíriai helyzet bonyolultságából egy egyszerű választás látszik kirajzolódni: háború vagy béke.