Lengyelország hatvan határőrt, negyven rendőrt és húsz menedékjogi szakértőt küld Görögországba, a Frontex uniós határvédelmi ügynökség, valamint az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) munkájának támogatására - közölték vasárnap a lengyel belügyminisztérium honlapján. A Mariusz Błaszczak tárcavezető által hozott döntést a schengeni és a külső uniós határ megerősítésével indokolták. A belügyminiszter döntése „annak a szolidaritásnak jele, melyet Lengyelország a migrációs válság által a leginkább érintett államokkal vállal” – áll a közleményben.
Lengyelország már január elején 25 határőr-szakértőt irányított az égei-tengeri Leszbosz szigetére, a csoport Frontex keretében támogatta a helyi hatóságok munkáját a migránsáradat kezelésében. Az év elején pedig 30 lengyel határőr Szlovéniába indult, tavaly ősszel pedig 50 tisztviselő a magyar-szerb határ őrizetében segített.