A BBC csütörtöki kommentárja szerint David Cameron egyik fő politikai programja az adóelkerülés és a pénzmosás elleni hatósági fellépés szigorítása, így a kormányfő számára kínosnak bizonyulhat, hogy kapcsolatban állt egy olyan céggel, amely nem fizetett adót Nagy-Britanniában.
Cameron azonban az ITV-nek nyilatkozva csütörtökön kijelentette: „alapvető tévedés”, hogy a céget édesapja és társbefektetői adóelkerülés céljából hozták volna létre. Cameron szerint a cél annak lehetővé tétele volt, hogy miután Nagy-Britanniában az 1970-es évek végén megszüntették a devizakorlátozásokat, a befektetők például dollárban denominált értékpapírokat is vásárolhassanak.
Hozzátette: a cégben általa birtokolt részesedés osztaléka után személyi jövedelemadót fizetett, tőkejövedelmi adót azonban nem, mivel az e forrásból származó jövedelme nem érte el a vonatkozó adójogszabályokban meghatározott alsó küszöbértéket. Cameron elmondta, hogy édesapja halála után 300 ezer fontot örökölt. „Nyilvánvalóan nem tudom azonosítani pennyre pontosan, hogy e pénz milyen forrásokból eredt, és apám már nincs itt, hogy megkérdezhessem tőle” – fogalmazott a brit kormányfő.