Borzalmas körülmények között segítenek a magyar orvosok az idomeni menekülteken

Schuler Zsófia gyermekgyógyász szakorvosjelölt is tagja volt a Magyar Vöröskereszt második Idomenibe kiküldött egészségügyi gyorsbeavatkozó egységének. A Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinika alkalmazottja két hetet töltött kint, segítve a Görög Vöröskereszt humanitárius munkáját az országot sújtó menekültválságban.

*

A Magyar Vöröskereszt önkénteseként töltöttél el két hetet a görög-macedón határon lévő Idomeni mellett lévő menekülttáborban. Honnan jött az ötlet, hogy odamenj?

Egy munkatársam keresett meg azzal, hogy a Vöröskereszt megy ki ellátni az embereket, és szükségük van gyerekgyógyászra, volna-e kedvem csatlakozni hozzájuk két hétre Görögországba.

Kifejezetten gyerekgyógyászt kerestek?

Bármilyen orvos jól jön nekik, de gyerekgyógyászra volt a legnagyobb szükség, abból nagyon kevés van a helyszínen.

Hány orvos van a táborban? Elegendő orvos van ott?

Négy szervezet volt kint, hogy ellássa az orvosi ügyeletet. Az Magyar Vöröskereszt február 19. óta van kint, a második csapatba már az Osztrák Vöröskereszt is delegált egy orvost, az Orvosok Határok Nélkül, a Médecins du Monde és a görög Praxis. Huszonnégy órás orvosi ügyeletről van szó, egy ellátó csapat mindig ott volt, de előfordult olyan is, hogy párhuzamosan dolgoztunk.

Nem mondom, hogy elég orvos volt a helyszínen, az ellátási idő végére nálunk is többször ott maradt húsz ember, akinek már nem tudtunk segíteni - ők a következő csoporthoz mentek. Amikor két orvos csapat dolgozott egyszerre, akkor is folyamatosan jöttek betegek. A mi hatfős csapatunkban két orvos volt, a görög Praxis egy orvossal és egy nővérrel dolgozott, az Orvosok Határok Nélkülnél több is.

Milyen a táborban élők általános egészségügyi állapota?

A higiéniás körülményeknek és időjárási viszonyoknak megfelelő. Vagyis rossz. Olyan betegségeik voltak, amik abból adódnak, hogy nincs hol kezet mosniuk, fürdeniük, mosakodniuk, ruhát mosniuk. Rühösek, koszosak, ápolatlanok voltak, fejtetűt is találtunk. Aki látta az Idomeniről készült képeket, látta, hogy ez egy sátortábor a sárban. Folyamatosan esett az eső, nagyon hideg volt éjszaka, 10 foknál biztosan nem volt melegebb. Nem a saját hibájukból betegedtek meg.

A gyerekeknél milyen betegségek voltak?

Gyomor- és bélrendszeri problémák a kézmosás és a higiénia hiánya miatt, valamint légúti megbetegedések a hideg időjárás következményeként. Volt persze más is: fájó láb és az úttal járó kisebb sérülések.

Mi volt a legmegdöbbentőbb, amivel találkoztál?

A legmegdöbbentőbb ezeknek az embereknek a türelme. Ahhoz képest, amilyen helyen és állapotban voltak, teljesen normálisan, emberien, kedvesen és jól viselkedtek, amikor bejöttek hozzám a rendelőbe. Persze volt egy kis tolongás is, ami abból adódott, hogy ők sokan voltak, mi meg kevesen. Folyamatosan dolgoztunk, de nem tudtunk mindenkit egyszerre ellátni, ebből volt feszültség.

Hogy kell elképzelni egy orvosi rendelőt a sátortábor közepén?

Nekünk is sátrunk volt, amit a Görög Vöröskereszt biztosított számunkra, , egy másik ellátó csoporttal közösen használtuk. Az Orvosok Határok Nélkül egy másik sátorban dolgozott mellettünk, a görögök pedig gyakorlatilag egy mentőkocsiban rendeltek. Mi a sátortábornak egy főútnak kialakított részén voltunk. Nem annyira rossz idő esetén kint a szabadban várakoztak, rossz időben a gyerekeseket beengedtük, a többi felnőttnek már nem nagyon volt hely, így ők kint az esőben vártak a sorukra.

Ti is a táborban aludtatok?

Nem, Thesszalonikiben egy hotelben, egy órára Idomenitől.

Milyen orvosi eszközök álltak rendelkezésre?

Elég korlátozott lehetőségeink voltak. Nálam volt a fonendoszkópom, volt egy otoszkóp, vérnyomásmérő, egy monitor, egy pulsoxymeter: nagyjából, mint a háziorvosnál. És gyógyszerek is voltak nálunk, mi adtuk nekik azt is.

Honnan származtak a gyógyszerek, megszponzorálta őket valamilyen cég a társadalmi felelősségvállalásos kampányában?

Teljesen vegyes helyről jöttek. Az első csapat egy elég nagy vöröskeresztes gyógyszeradományt vitt ki később már a görögöktől is kaptunk és az Osztrák Vöröskereszt is besegített sokat. Amikor én a második csapattal kint voltam a legtöbb az alapellátáshoz szükséges görög gyógyszer volt, angol nyelvű felirat nélkül, ha szerencsénk volt, a hatóanyagot és a szükséges milligramnyi adagot le tudtuk olvasni róla. Volt, hogy naponta mentem a gyógyszertárba beszerezni a szükséges gyógyszereket.

Rajtatok kívül voltak ott kifejezetten menekültsegítő csoportok is?

Volt egy központi elosztó, ahonnan ruhát és élelmiszert kaptak. Hogy melyik szervezettől, nem tudom. Rengeteg, magánemberként, szervezeti háttér nélkül ott lévő önkéntest is láttam, akik a saját autójukból ruhát és élelmiszert osztottak, saját szakállukra úgymond. Ez a fajta szervezetlenség nem biztos, hogy jó: volt, hogy negyven percbe telt átküzdenünk magunkat rajtuk, hogy el tudjuk kezdeni az ügyeletet. Jelen volt azonban egy másfajta szervezettség: a tábor bejáratánál számos buszt és autót láttam, nyilván, hogy elszállítsák őket, vélhetően pénzért.

A sajtó arról ír, tízezer, sőt annál is több ember van az idomeni sátortáborban. Igaz ez?

Inkább kevesebb. Nehéz ezt pontosan megbecsülni. Az osztrák vöröskeresztes kolléga becslése szerint négyezren, ha lehettek. De ha valaki ránéz az Idomeniről készített drónfelvételre, hasonló következtetésre fog jutni. Nagyon nehéz ugyanakkor megbecsülni, mert folyamatos mozgás van, az emberek jönnek és mennek. A tábor nagyon nagy területen terül el.

Az idomeni lakosok és a táborlakók között volt bármiféle érintkezés?

Pont az érkezésünk utáni két-három napban volt az, hogy aki anyagilag megtehette, a rossz idő miatt beköltözött Idomeni valamely szabad szobájába.

A Népszabadság helyszíni riportjában az állt, görög boltosok települnek ki a tábor környékére, hogy hatalmas árréssel értékesítsék az eredetileg jóval kevesebbe kerülő árukat.

Láttunk olyat, hogy árultak élelmiszert és más dolgokat a tábor környékén, de abban a két hétben, amikor én ott voltam, ez nem volt annyira jellemző. Inkább azt láttuk, hogy a bevándorlók, migránsok vagy menekültek közül valaki bement a városba, ott alaposan bevásárolt, majd kiállt az út mellé és elkezdte árulni társainak.

Lehetett olvasni olyat is, hogy az emberek szinte rávetik magukat az élelmiszerszállítmányra, másfél órán át állnak sorba két szelet kenyérért.

Tényleg órákat állnak sorban, de kapnak elég ételt. Én éhséglázadásszerű állapotokat nem tapasztaltam, alultáplált emberekkel sem találkoztam. Amivel viszont igen, az az, hogy az Idomeni felé vezető utak mentén lévő benzinkutak körül is kialakultak kisebb sátortáborok. A benzinkutak kínálata ezért a kereslethez kezdett el igazodni, elkezdtek sátrakat, ruházatot, friss gyümölcsöt-zöldséget árulni.

Átéltétek a görög-macedón határ előtti tüntetéseket is?

Mi egy ilyennel szembesültünk, még az emberek folyón való átkelése előtt. Próbáltunk bemenni dolgozni a táborba, de ők lezárták az utat. Nem voltak valami sokan, százan ha lehettek, azt kántálták, hogy open the borders.

Ez a jellemző hangulat a táborban, vagy csak a rendkívüli hírekre és kattintós címekre kifejezetten érzékeny média nagyítja így fel?

Minden csoportban vannak hangadók, így itt is volt néhány ember, aki rábeszélte a többieket erre az akcióra. Ez történt a folyón való átúszás-átkelés esetében is, azt a táborban lehetett tudni, beszélnek róla az emberek. Papírcetliket osztogattak egymásnak a terv részleteivel - amint ez tudomásunkra jutott, hangosan bemondtuk arab nyelven, hogy ne csinálják, mert életveszélyes. Utána nap jópáran csuromvizes ruhában jöttek el hozzánk.

Milyen nyelven beszéltetek a betegekkel?

Volt egy helyi tolmácsunk, aki angolul, görögül és arabul is beszélt. Kurdul sajnos nem tudott, az még hasznos lett volna.

Milyen országokból jöttek a legtöbben?

Erre a kérdésre 95 százalékuk azt válaszolta, hogy Szíria vagy Irak. Egy nepáli beteg mondjuk nem is nagyon tudott volna mást mondani, mert csak nepáliul beszélt. Mi mindenkiről azt írtuk az adataihoz, amit mondott: keresztnév, származási ország, életkor.

Napi átlagosan hány beteget láttatok el?

Körülbelül kilencvenet, nyolcórás műszakban. Ennek egyharmada gyerek volt. A nők szinte mindig gyerekkel voltak, és nem is eggyel, hanem hárommal-néggyel. Hogy összességében milyen volt a tábor nemi aránya, nem tudom, az eső miatt a legtöbben a sátorban tartózkodtak, hozzám gyerekorvosként pedig leginkább a nők és gyerekeik jöttek.

Igaz lenne, hogy a férfiak és családapák már tavaly előrementek, most pedig a család többi része jön utánuk?

Többnyire komplett családok voltak, de volt csak anyuka-gyerekek felállás is. Az ilyen nagycsaládoknál azért az jellemző, hogy nem hagyják egyedül a nőket és gyerekeket. Ha az apuka előre ment előbb, valamilyen férfi rokon segít és próbál vigyázni rájuk.

Volt arra lehetőség, hogy a komolyabb eseteket beutaljátok egy környéki kórházba?

Volt. Vagy mentővel vagy betegszállítóval el is vitték őket. Az más kérdés, hogy a görög kórházban milyen ellátást kaptak: legkésőbb másnap visszaküldték őket a táborba egy cetlivel, hogy mi milyen gyógyszert adjunk nekik. Vagy volt nálunk ilyen gyógyszer, vagy nem.

Megindokolták bármivel is, hogy miért küldenek vissza mindenkit egy nap után?

Nem mondtak erről semmit. Gondolom, alulfinaszírozott az egészségügy.

Volt a táborban bármiféle járvány?

Kisebb, járványos gyerekbetegségek előfordultak, mint a mononukleózis, de ez leginkább csak terhes nők fejlődő magzatára lehet rossz hatással. Volt olyan, aki majdnem nálunk szült, de aztán pont időben ért ki a mentő. Sok olyan volt, aki azt mondta, lehet, hogy terhes, és terhességi tesztet kért tőlünk, de hát nem volt nálunk. Őket úgy kezeltük, mintha terhesek lennének.

Mennyire volt sokkoló az Idomeniben töltött két hét?

Az igazán sokkoló az látni a körülményeket, ahogy ott élnek. Annyi volt a beteg, hogy folyamatosan görgettem őket, összesen tíz percnyi szünetem volt egy nap, de még így is azt éreztem, hogy nem tudok elég embert ellátni. Bárkinek is legyen igaza a válság kezelése és megítélése során, egy biztos: ilyen körülmények között nem szabad elhelyezni embereket. A kisgyerekekről nem is beszélve.

Mennyire jöttek ki jól egymással a tábor lakói?

Alapvetően nem volt gond, bár egyszer arra lettünk figyelmesek, hogy a sátrakban hangosan ünnepelnek valamit, én pedig arra gondoltam, hogy ha elkezdenek alkoholt is fogyasztani, felerősödhetnek a feszültségek és rögtön előkerülnek az ellentétek. Fél órán belül ki is tört a tömegverekedés. Józanon normálisan éltek egymás mellett.

Háborús sérülteket is elláttatok?

Én egy férfit láttam csak, aki golyónyomot mutatott. Az előttünk lévő orvoscsoporttól több ilyen történetet is hallottunk. Bármiért is jöttek el idáig a menedékkérők, Idomeniben egész biztosan nem azt kapták, mint amit Európától vártak. Ha a Magyar Vöröskereszt nem tudna ismét kimenni a helyszínre, azzal jelentősen megnőne a teher a jelenleg is kintlévő orvosokon. Erre a munkára nagyon nagy szükség van, ahogyan több orvosra is. Négy orvossal el tudtunk volna látni minden hozzánk forduló beteget.

Min múlik, hogy nincs ott több orvos?

Egyrészt hiába keres orvosokat a Magyar Vöröskereszt, nem biztos, hogy minden érdeklődőhöz elér a felhívás és rövid határidős megkereséseknek nagyon nehéz megfelelni. Másrészt csak olyan missziót tud vállalni a szervezet, amire van finanszírozás is. Most van kint a harmadik misszió, egy negyedikre már nem biztos, hogy lesz keret.

Visszamennél segíteni?

Hogyne. Ha lenne rá lehetőségem, szívesen, de nem hinném, hogy erre sor kerülne. Azért figyelembe kell vennem azt is, hogy a munkahelyemtől hihetetlen gesztus volt, hogy egyáltalán elengedtek.