Moldova sosem lesz az Európai Unió vagy a NATO tagállama, csak úgy kerülhet be az EU-ba, ha egyesül Romániával – állította Traian Băsescu volt román államfő a Timpul című chisinaui lapnak adott interjújában, amelyet kedden ismertetett a román Hotnews.ro hírportál.
Gyávaság volt eddig
A politikus alkalmasnak nevezte a történelmi pillanatot a „két román állam” újraegyesítésének felvetésére, amit szerinte eddig csak gyávaságból nem tűztek napirendre a két ország politikusai.
„Végül is két bűnöző, Sztálin és Hitler rendelte el a szétválásunkat, amit aztán a külügyminisztereik, Ribbentrop és Molotov ültetett át a gyakorlatba. Miért nincs bátorságunk kijelenteni, hogy nem akarunk többé két bűnöző által megszabott modell szerint élni? A válasz egyértelműen a gyávaság, e mellett pedig a legtöbb moldovai politikus ragaszkodik ahhoz, hogy saját országa legyen” – vélekedett Băsescu.
Hozzátette: a maga részéről „minden szinten” megpróbált erről párbeszédet kezdeményezni, de mindenki azzal utasította el, amit Ion Iliescu volt államfő mondott az 1990-es évek elején, hogy „nem időszerű” az újraegyesítésről beszélni.