A DNI vezetőjéhez hasonlóan nyilatkozott a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, John Brennan is, aki a CBS amerikai televíziónak azt mondta, hogy az IÁ képes klór- és mustárgáz előállítására és a mérges gázokat már több alkalommal be is vetette ellenségei ellen. 
Arra a kérdésre, hogy az IÁ képes-e Irakon és Szírián kívüli használatra exportálni a vegyi fegyvert, John Brennan a televízióban pénteken sugárzott összeállításban azt válaszolta: lehetséges, hogy ez bekövetkezik.
Vegyi fegyvert előállító szakembereket is alkalmazhat az IÁ
Horváth József titkosszolgálati szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: már többször írtak arról, hogy vegyi fegyvert vetett be az Iszlám Állam. Szerinte az is ismert, hogy Szíriában és Irakban több olyan szakember is „gazdátlanná vált”, akik képesek vegyi fegyvereket akár kezdetleges eszközökkel előállítani.
„Ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy ezeknek az embereknek egy részét az Iszlám Állam kezdte el alkalmazni” – mondta.