Ankara keresztje

2016. január 13. 08:29

A tegnapi isztambuli merénylet – amelyet Ahmet Davutoğlu miniszterelnök közlése szerint az Iszlám Állam tagja követett el, és amely több német áldozatot is szedett – tökéletes jelképe a török válságnak.

2016. január 13. 08:29
Pataky István

Erdoganék győztek ugyan, de a számukra nehezen kezelhető helyzetben – amikor az Ankara fő szövetségesének számító Egyesült Államok által felfegyverzett kurdok a környező országokban éppen az Iszlám Állam visszaverésével nyernek teret és kerülnek egyre közelebb a török állam egységét is veszélyeztető Kurdisztán megteremtéséhez – éppen a török regionális hatalmi státus kezdett repedezni. Az orosz vadászbombázó lelövése átlátszó próbálkozás volt a térségbeli befolyás gyengülésének leplezésére. Az akcióval Ankara a hivatalos nyugati fejcsóválások mellett annyit ért el csupán, hogy politikai vezetők egymás közt Washingtontól Londonon át Berlinig elégedett, kaján vigyorral vették tudomásul Putyin első presztízsveszteségét. Közben a törökök továbbra is kulcsszerepben lehetnének a menekültkérdés kezelésében, ha volna bármi esély a patthelyzetből való elmozdulásra. Több mint kétmillió szíriai menekült versus némi anyagi támogatás plusz vízumliberalizációs ígéret Brüsszelből – e képlet alapján kellene megoldást találniuk Erdoganéknak Európa migránsválságára. Miközben Törökországot kívülről, s főleg belülről terror fenyegeti.

A tegnapi isztambuli merénylet – amelyet Ahmet Davutoglu miniszterelnök közlése szerint az Iszlám Állam tagja követett el, és amely több német áldozatot is szedett – tökéletes jelképe a török válságnak. Mellesleg Európa megmerevedett, köldöknéző hozzáállását jelzi, hogy mennyivel kisebb médiafelhajtás, »megdöbbenés« övezi az egyébként Isztambul európai oldalán történt terrortámadást, mint a párizsi tragédiát. Pedig ha már az őszinte együttérzés elmarad is »a fények városának« meggyászolásától, legalább azért célszerű lenne aggódni, hogy Törökország jelen állapotában képtelen segíteni Európának a menekültkérdésben.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. január 13. 16:03
Ankara "keresztje" (már a szó is totális tudatzavarról tanúskodik!)Tehát Ankara baja az iszlám baja a törés a valláson belül. No, ezt sikerült Merkelnek globális, de minden esetre európai fronttal rendelkező háborúvá szélesíteni.
Mich
2016. január 13. 12:30
"A tegnapi isztambuli merénylet ... tökéletes jelképe a török válságnak." Erdogán a szövetségesét, az Iszlám Államot, vádolja a merényletért - hogy aztán a kurdokat bombázza...
Berecskereki
2016. január 13. 09:54
Ankara keresztje? Netán Merkel keresztje? "A robbanás idején egy német turistacsoport tartózkodott a Kék mecset környékén. A török miniszterelnök telefonon tájékoztatta Angela Merkelt arról, hogy a merénylet 10 halálos áldozatának többsége német állampolgár."
kjkj945
2016. január 13. 09:32
Nem félholdja van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!