Megölték az Iszlám Állam egyik vezetőjét

2016. január 10. 12:57

Megölte egy légicsapás az iraki Barvanán tartózkodó Nasszer Mohammed al-Obeidit, az Iszlám Állam vezetőjének második helyettesét – írja az Index. Az elmúlt hetekben ez már a sokadik hír arról, hogy végeztek az Iszlám Állam egy-egy vezető személyiségével.

2016. január 10. 12:57

Légicsapás végzett Irakban az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének, Abu Bakr Al-Bagdadinak a második helyettesével – írja az Index az iraki hadsereg közleménye alapján. 

A CNN azt írja, hogy Nasszer Mohammed al-Obeidi, akit a Hadita városától nem messze lévő Barvana településen ért utol a légicsapás, magas rangú vezetőként tevékenykedett Irak nyugati és Szíria keleti részén.

Ez ugyanakkor már a sokadik hasonló hír az elmúlt hetekben. Csütörtökön közölték, hogy egy légicsapásban megsebesült Abu Mohamed al-Adnani, az Iszlám Állam egyik vezetője, és első számú szóvivője. December végén elfogták az Iszlám Állam iraki pénzügyekért felelős vezetőjét Ramádiban. Az amerikai hadsereg egyik szóvivője, Steve Warren ezredes december végén bejelentette, hogy az Iszlám Állam tíz vezetőjét ölték meg az amerikaiak vezette koalíciós légi csapásokban – teszi hozzá az Index.

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. január 10. 20:14
Mindig lelkesen bejelentik, hogy meghalt egy, de ettől még az államuk működik és gyilkol.
kjkj945
2016. január 10. 17:21
http://www.origo.hu/nagyvilag/20151207-legicsapassal-megoltek-iszlam-allam-egyik-vezetojet.html megint egy !
GV0917
2016. január 10. 15:41
Sajnos, nem tiszta fém értékű a hír, mert mindig EÖTVÖZŐDIK (ötvös)-Van másik.....
Gusztav12
2016. január 10. 13:12
Amióta folyik a "War on Terror" bush féle kreálmány propagandahadjárat, minden héten megölnek egy "terrorista" vezért... New Yorkban például 3.OOO.et gyilkoltak meg...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!