„A szájhős újra bekever a közép-európai viszonyokba, előhúzva a Beneš-dekrétumokat” címmel jelent meg az egyik legnépszerűbb szlovák hírportál, az Aktuality.sk oldalán egy cikk Kövér László vihart kavaró kijelentéséről.
Az Országgyűlés elnöke egy cseh lapnak adott interjúban a Beneš-dekrétumokra utalva megjegyezte: sem Szlovákiát, sem Csehországot nem kellett volna felvenni az EU-ba, amíg jogrendjükben egy olyan törvény van, amely a kollektív bűnösség elvén alapul.
Erre a kijelentésre reagált a cikk írója, Rastislav Rovňánek, aki szerint „rég nem volt ilyen jó kapcsolat Közép-Európa országai között. Az ellentmondásos házelnök, Kövér László szavai viszont derült égből villámcsapásként érkeztek”. A szerző hozzátette: „Kövér szavai felháborodási hullámot váltottak ki a Tátrától a Dunán át egészen a Moldváig. Magyarország prágai és budapesti nagyköveteinek már a hét elején magyarázkodniuk kellett Prágában és Pozsonyban is. Az államfő és a kormány elhatárolódtak Kövértől”. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint azonban a magyar kormány nem utasította el a parlament elnökének kijelentését.
Miroslav Lajčák nem érti Kövér László szavait
A cikk idézte Miroslav Lajčák szlovák külügyminisztert is, aki szerint az egész eset egyetlen konkrét személy epizódszereplése. A politikus nem érti Kövér szavait, melyeket haszontalannak és károsnak tart. Végül megjegyezte: „Nyilvánvaló, hogy vannak emberek, akik nem képesek kibékülni azzal, hogy két érett európai országhoz méltó viszonyunk van. Mintha valaki visszasírná azokat az időket, amikor a Dunán keresztül ordibáltunk egymásra”.