A német kormány keddi berlini ülésén elfogadta és a törvényhozás alsóháza (Bundestag) elé terjesztette a hadsereg (Bundeswehr) szíriai küldetéséről szóló javaslatát, amely szerint Németország műholdas felderítéssel, felderítő repülőgépekkel és légi utántöltő repülőgépekkel, továbbá egy hadihajóval támogatja az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció szíriai légi műveleteit.
A javaslat szerint a Bundeswehr legfeljebb 1200 katonával támogathatja a szövetséget, és egyelőre egy évig, 2016 decemberéig működik közre az Iszlám Állam szíriai állásai elleni légicsapásokban. Németország eddig is tagja volt az amerikai vezetésű koalíciónak, az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmerga) kiképzésében és felfegyverzésében vállalt szerepet. Részvételét francia kérésre terjeszti ki. Az ehhez szükséges felhatalmazást a Bundestag várhatóan már pénteken megadja.