Egyiptom beleegyezett, hogy amerikai közlekedésbiztonsági szakemberek is bekapcsolódjanak a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgép ügyében folytatott vizsgálatba – közölte a CNN-nel Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter. A washingtoni kérésre adott pozitív kairói válasz nyomán az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) szakértői hozzáférhetnek majd a szerencsétlenül járt gép hajtóműveihez. A vizsgálat helyszínét és időpontját egyelőre nem közölték velük.
„Egyiptom már elfogadta a hajtómű gyártójával kapcsolatban álló amerikai szakértőknek azt a kérését, hogy részesei lehessenek a vizsgálatot folytató csoportnak. Jogukban áll bevonni bármilyen szakértőt, akit szükségesnek tartanak a feladat teljesítéséhez” – mondta az amerikai hírtelevíziónak az egyiptomi diplomácia vezetője. A hatóműveket az amerikai Pratt & Whitney cég gyártotta. A vizsgálatba eddig a CNN szerint egyiptomiak és oroszok mellett francia, német és ír szakemberek kapcsolódtak be.