Hangsúlyozta, hogy továbbra is bízik a befogadás és a beilleszkedés, vagyis az integráció sikerében. „Igen, a menekültek tényleg nagyon-nagyon sokan vannak, mi viszont 80 millióan vagyunk” – jegyezte meg Angela Merkel. Gyűlölettel viszonyulni a menekültekhez nem érdemes, mert úgy biztosan nem sikerül az integráció. Inkább „barátságosan, de egyértelműen” ismertetni kell az együttélés szabályait – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy miként lehet gondoskodni a törvénytisztelő magatartásról, ha a rendőrség szemet huny a menedékkérők által elkövetett lopások felett, a kancellár elmondta, nem tudja, hogy mindez csak pletyka, vagy igazság, az viszont biztos, hogy a lopást semmivel nem lehet igazolni, a törvényeket pedig mindenkivel szemben érvényesíteni kell, mert „nagyon rossz vért szül”, ha nincs egységes mérce. Az aggodalmak jogosak, de az általánosítás nem visz előre. Nem szabad minden menekültet egy kalap alá venni, mint ahogy „a németek sem mind olyan kiváló emberek, ahogy hittük” – mondta a kancellár.
A félelmeket és aggodalmakat leginkább az ismerethiány élteti, ezért minél több kapcsolatra van szükség a menekültek és a helyiek között, hogy ne az előítéletek uralkodjanak, és a Németország erejét adó középosztály toleráns maradjon – emelte ki Angela Merkel a Jól élni Németországban: minden, ami fontos nekünk című társadalmi párbeszédfolyamat nürnbergi állomásán, amelyen 60 – előre kiválasztott – emberrel beszélgetett.