A magyarországi iskolák elleni bombafenyegetések az Iszlám Államtól is eredhetnek
A történelmi tapasztalatból kiindulva elhamarkodott döntés lenne nem követni le az ISIS szálat is.
Száz amerikai katona személyes adatait szerezte meg és tette közzé az Iszlám Állam nevű terrorszervezet. Arra buzdítják szimpatizánsaikat, hogy öljék meg a katonákat, akik közt olyanok is vannak, akik sosem harcoltak az Iszlám Állam ellen.
Az Iszlám Állam hackercsoportja száz amerikai katona személyes adatait szerezte meg és tette fel honlapjára. Az érintettek a légierőnél, a haditengerészetnél és a tengerészgyalogságnál szolgálnak, és fényképüket, nevüket, lakcímüket is közzétette a terrorszervezet, amely arra buzdítja szimpatizánsait, hogy öljék meg az amerikai katonákat. Azt állítják, hogy a listán szereplők részt vettek az Iszlám Állam elleni légicsapásokban Irakban, Szomáliában, Szíriában, Afganisztánban és Jemenben.
Ugyanakkor a listán olyanok is szerepelnek, akik ilyen hadműveletben nem vettek részt: például Louisianában és Észak-Dakotában állomásozó B-52 bombázókon szolgáló katonák. Ilyen gépeket egyáltalán nem vetettek be az Iszlám Állam ellen – írja az Origo.
A hatóságok egyenként értesítik az érintetteket és vizsgálják a lista hitelességét. A New York Times úgy tudja, hogy az adatok egy része nyilvános adatbázisokból, közösségi oldalakról, illetve hivatalos jelentésekből származik.