ENSZ-békefenntartókat hívna Kelet-Ukrajnába Porosenko

2015. február 19. 08:43

Az ukrán elnök szerint az lenne a legjobb megoldás, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának égisze alatt az Európai Unió küldene rendőri missziót a kelet-ukrajnai térségbe.

2015. február 19. 08:43

ENSZ-békefenntartók behívását javasolta a harcok sújtotta Donyec-medencébe Petro Porosenko ukrán elnök a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szerda esti ülésén. Az államfő utasította a védelmi tanácsot, hogy dolgozza ki ennek lehetőségét. Személy szerint a legjobb megoldásnak azt tartaná, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának égisze alatt az Európai Unió küldene rendőri missziót a kelet-ukrajnai térségbe. 

Porosenko bejelentette továbbá, hogy olyan módosító javaslatot dolgozott ki a hadiállapot bevezetéséről szóló törvényre, amely figyelembe veszi az Ukrajna ellen indított úgynevezett „hibridháború” sajátosságait. Reményét fejezte ki, hogy a parlament támogatja majd indítványát. Részleteket azonban a javaslatáról nem hozott nyilvánosságra.

Az elnök ismertette, hogy az oroszbarát szakadárok által megszállt Debalcevét szerda estig összesen 2475 katona hagyta el, 200 haditechnikai eszközzel. Kiemelte annak fontosságát, hogy az ukrán fegyveres erők nem fehér zászlóval, fegyvereiket hátrahagyva vonultak ki Debalcevéből – ahogy azt az Oroszország által támogatott szakadárok követelték – hanem a katonai vezetés parancsát követve az előre eltervezett módon hagyták el a várost fegyvereikkel és katonai eszközeikkel, járműveikkel együtt. Az államfő elégedettségét fejezte ki a katonák kivonásának szervezésével és végrehajtásával, annak ellenére – mint mondta –, hogy az elvonuló csapatokat orosz tüzérségi fegyverekkel, köztük rakéta-sorozatvetőkkel lőtték a szakadárok, aminek következtében hat katona életét vesztette. 

A sajtójelentések szerint a kivonulás még jelenleg is tart. A kivont egységeket a Debalcevétől északnyugatra, mintegy 50 kilométerre lévő Artemivszkbe helyezték át. A jelentős közúti és vasúti csomópontként stratégiai fontosságú Donyeck megyei város elfoglalásáért a múlt hónapban indítottak heves offenzívát a szakadárok. Támadásaikat a február 15-én életbe lépett tűszünet ellenére sem hagyták abba.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2015. február 19. 11:25
Hazugság, hazugság hátán: http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=82117
Troll
2015. február 19. 11:08
Hívjon be Kárrpátaljára is !Ez tényleg okosnak tartja magát?Hogy is állnak az emberi jogok az egész Ukrajnában,na erre hívjon nemzetközi szervezeteket megfigyelni.
néhai Ch.Pilot
2015. február 19. 10:38
Szóval már a fegyverszállítás sem elég, emberanyagra is szüksége volna Porosenko elvtársnak. Már harcolni is büdös, kaparják ki a gesztenyét az ENSZ békefenntartók. Bár jobban belegondolva abban igaza van, hogyha a Nyugat be akarja keríteni Oroszországot, ne ukrán katonákkal végeztesse el a piszkos munkát. csakhogy így túlságosan kilógna a lóláb. Az ENSZ békefenntartók a NATO szálláscsinálói lennének. Ebb az oroszok semmiképpen nem fognak belemenni. Az is kérdés (persze, ha megvalósul ez a békefenntatós hiszti), hogy nekünk küldeni kellene-e ebbe az ENSZ misszióba katonákat? Érdekes lenne újra a "Don-kanyarban" találni mugunkat...
Gombóc XVI. Artúr
2015. február 19. 10:17
"Ők lövöldöztek a városba és a szakadárok védték magukat" Aha. Szóval a bekerítettek lövöldöztek, a bekerítök meg védekeztek a gonosz bekerítettek ellen. Logikus. Mond, te átgondolod, hogy mit írsz? Nyilván Mariupolban is a civil lakosság lötte saját magát rakétával. Amúgy ha a megválasztott kijevi kormány "bábkormány", akkor a kizárólag Oroszország által elismert szakadár vezetés mi a csuda??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!