Több ezer adag kísérleti státusban lévő ebolagyógyszert küldött Afrikába a szert kifejlesztő kínai cég, amelynek reményei szerint a gyógyszer a sikeres klinikai kísérletek után megoldást is jelenthet a vírus kezelésében. A Sihuan gyógyszeripari csoport a fekete kontinensen dolgozó kínai segélymunkások számára küldte a szert, amelyből szükség esetén további készlet is rendelkezésre áll. A JK-05 nevű gyógyszer augusztus végén került először a kínai sajtó figyelmének középpontjába, a hadigyógyászati tudományos akadémia (AMMS) által fejlesztett szer ugyanis akkor kapott gyártási engedélyt a kínai hadseregben alkalmazható speciális gyógyszerként.
A fejlesztőcsoport öt éven át dolgozott a gyógyszeren, amely genetikai úton akadályozza meg az ebolavírus terjedését. A szert sikerrel tesztelték állatokon, de klinikai kísérletek hiányában azt egyelőre csak vészhelyzet esetén lehet alkalmazni. A Sihuan megerősítette, hogy a gyógyszert általános használatra nem, csak a térségben dolgozó kínai segélymunkások közötti esetleges megbetegedéseknél alkalmazzák. Az ebola elleni harcot több száz kínai segíti, a leginkább érintett három országban – Sierra Leonéban, Guineában és Libériában – emellett tízezer további kínai állampolgár tartózkodik.
A cég bízik a JK-05 sikerében, valamint a polgári alkalmazáshoz szükséges további kísérletek és vizsgálatok felgyorsításának lehetőségében, amelyeken most az AMMS-sel közösen dolgozik. Kínán kívül a cég Afrikában is készül klinikai kísérletekre, s nem zárja ki a szer helyi ebolafertőzötteken való alkalmazását sem.