A külügyminiszter szerint bár az uniós tagállamok Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatai bonyolultabbá teszik a helyzetet, hiszen minden ország a gazdasági szempontjait tartja szem előtt, az uniós tagállamok között konszenzus van a szankciók ügyében. Úgy látja, a múlt héten lezuhant maláj utasszállító esete abból a szempontból fordulópontot jelent, hogy az eddig radikálisabb állásponton állók igazolva látják nézetüket, a mérsékeltebbek pedig radikálisabbá váltak, utóbbira példaként említette Hollandiát.
Navracsics arra is kitért, hogy nincs ugyan olyan közvetlen bizonyíték, amely Oroszországra hárítaná a jogi felelősséget a maláj utasszállító ügyében, de politikai felelőssége mindenképpen van a kialakult helyzetben, mert folytatja a szeparatisták ellátását hadieszközökkel.
A miniszter hangsúlyozta: fontos kérdés, hogy a szankciók bevezetése ténylegesen közelebb visz-e a megoldáshoz, és valóban veszélyt jelent, hogy e lépések miatt Oroszország Ázsia felé fordul. Ugyanakkor Moszkvának szüksége van azokra a termékekre, amelyeket most bojkott alá helyezhetnek – tette hozzá.