A képviselőház mindössze négy hónappal a „félidős” törvényhozási választások előtt foglalt állást az eljárás ügyében, ami republikánus várakozások szerint segít mozgósítani az ellenzéki párt szavazóbázisát.
John Boehner júniusban jelentette be, hogy a kongresszus jogköreinek védelmében rendeleti kormányzása miatt be fogja perelni Obamát. Boehner szerint az elnök az elmúlt években a törvényhozói hatalom aláásására és a törvényhozási eljárás megkerülésére törekedett, Obama viszont azt állítja, hogy a rendeletkibocsátással annak a tehetetlenségnek akarja elejét venni, amely a kongresszus megosztottságából és kompromisszumra való képtelenségéből fakad. A szavazás napján azt üzente a republikánusoknak, hogy hagyjanak fel az állandó gyűlölködéssel.
A házelnök és a republikánusok elvben választhatták volna az impeachment, vagyis a kormányzati hivatallal való visszaélés miatti kongresszusi felelősségre vonás eszközét is Obama állítólagos jogkörtúllépései miatt, ám az eddig egyetlen esetben sem vezetett a hivatalban lévő elnök elmarasztalásához. Az elnök elleni per a szövetségi igazságszolgáltatás rendszerében akár évekig is elhúzódhat, és ítélet talán már csak Obama elnöki mandátumának lejárta után születik az ügyben.