Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Kedd délután beiktatták Franciaország új miniszterelnökét Manuel Valls-t, aki átvette Jean-Marc Ayrault hivatalát, miután a baloldal vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon. Valls folytatni szeretné azt a munkát, amit elődje elkezdett.
Átvette hivatalát elődjétől az új francia miniszterelnök és folytatni kívánja azt a hatalmas munkát, amelyet elődje, Jean-Marc Ayrault eddig végzett – jelentette ki kedd délután Manuel Valls, Franciaország új kormányfője a miniszterelnöki hivatal udvarán, miután ünnepélyesen átvette hivatalát. A legnépszerűbb francia politikust, aki eddig a belügyi tárcát vezette és aki rendpárti megszólalásai miatt saját pártján belül vitatott személyiségnek számít, hétfőn nevezte ki Francois Hollande államfő, miután a helyhatósági választások vasárnapi második fordulójában elszenvedett baloldali vereséget követően az Ayrault-kormány lemondásra kényszerült.
„Büszke lehet mindarra, amit itt csinált. Folytatni fogom a munkát, amit a fellendülés, a hazánk, a gazdaságunk érdekében tett. Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy honfitársaink az ön tevékenységéből arra fognak emlékezni, hogy annak köszönhetően nézhetünk bizakodva a jövőbe” - fogalmazott Valls elődjéhez fordulva. Elmondta, hogy az a célja, hogy a kormány "még messzebb és még gyorsabban" haladjon, nem feledkezve meg a franciáknak a „társadalmi igazságosság” iránti igényéről.

Hollande hétfőn egy „szűkebb és harcos” kormány megalakítására kérte fel a szociálliberális nézetei miatt a baloldal jobboldalához sorolt Vallst, akinek a munkanélküliség csökkentése érdekében a vállalati adóterhek és az állami kiadások csökkentését előirányzó úgynevezett felelősségi paktum végrehajtása lesz a fő feladata. Az új miniszterelnöknek kell majd az Európai Bizottságot is meggyőznie arról, hogy legyen türelmesebb és rugalmasabb az államháztartási hiány csökkentésének ütemet érintően, miután a megszorítások jelentősen hozzájárultak a szocialisták múlt vasárnapi hatalmas választási vereségéhez.
Ayrault úgy értékelte, hogy kormánya annak érdekében politizált, hogy Franciaország a szociális modellje megtartásával találja meg ismét a helyét a világban. „Ez az egyetlen út, amelyet követhetük” – tette hozzá. Mindketten idézték Pierre Mendes France (1907-1982) szocialista politikust, aki szerint „a kormányzás választást és az igazság kimondását jelenteni”. A két politikus közötti ünnepélyes, ugyanakkor baráti hangvételű átadást követően Ayrault-t percekig tartó tapssal búcsúztatták a miniszterelnöki hivatal dolgozói.
Valls szerdán délelőtt hozza nyilvánosságra kormánya tagjainak névsorát. A kormányban eddig helyet foglaló Zöldek azonban még nem döntöttek arról, hogy továbbrais szerepet vállalnak-e, miután nem értenek egyet az új kormányfő jobbos nézeteivel, és nem látják biztosítva az energetikai átmenet folytatását sem. Valls kinevezését ugyanakkor a piacok jól fogadták, bízva abban, hogy a szociáldemokrata irányvonallal csökkeni fog az államadósság.
Kiszivárogtatások szerint Ségolene Royal, a 2007-es elnökválasztás baloldali vesztese, Hollande egykori élettársa és négy gyermekének anyja kaphatja meg az oktatási tárcát. A 2007-es kampányban Valls Royal kampányszóvivője volt. Ugyanezt a posztot töltötte be 2012-ben Hollande kampányában is. Az államfő egyik leghűségesebb politikustársa, Francois Rebsamen, a szenátus szocialista frakcióvezetője és Dijon polgármestere lehet az új belügyminiszter. Laurent Fabius külügyminiszter és Jean-Yves Le Drian, a védelmi tárca vezetője pedig várhatóan folytathatják a megkezdett munkájukat.