A CSU szerint az úgynevezett szegénységi bevándorlás – a munkavállalás helyett a szociális segélyek megszerzését célzó bevándorlás – Romániából és Bulgáriából várt hulláma miatt törvényben kell rögzíteni, hogy az uniós tagországokból érkező bevándorlók az első három hónapban nem kaphatnak semmilyen szociális támogatást. A párt szerint be kell vezetni egyebek között azt is, hogy „aki csal, az repül”, vagyis ki kell tiltani az országból a szociális támogatást jogtalanul megszerző külföldieket.
A nagyobbik konzervatív kormánypárt, a CDU egyelőre nem reagált a felvetésre, a szociáldemokraták viszont élesen bírálták az ötletet. Nem szabad „hamis, általánosító ítéletekkel hangulatot kelteni a szegények ellen” – jegyezte meg az SPD alelnöke, Aydan Özoguz bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős tárca nélküli miniszter.