A baleset óta a közvélemény támogatásának visszaszerzése és a közbizalom helyreállítása érdekében a NAÜ fokozott figyelmet fordít a nukleáris biztonság és védettség területére, és számottevően megnövekedett az oktatási-továbbképzési programok jelentősége is – tette hozzá Csuday.
A NAÜ-höz akkreditált állandó magyar képviselő hangoztatta: ezt az erősödő igényt is figyelembe véve, a paksi atomerőműben az utóbbi időben olyan színvonalas képzési kapacitás épült ki, amely kiválóan használható a NAÜ képzési programjainak támogatására. E programok céljára felajánlották a paksi karbantartó és gyakorló központot, ahol a szakemberek valódi körülmények között, de sugárzásveszély nélkül gyakorolhatnak. A biztonságos reaktorüzemeltetés területén szerzett paksi tapasztalatokra elsősorban a területen új belépőnek számító, első reaktorukat építő országok részéről van érdeklődés.
A legjelentősebb képzési program keretében vietnami szakemberek képzése folyik Pakson, és hasonló együttműködési megállapodás aláírása van folyamatban Törökországgal és Szaúd-Arábiával. Egyedül Szaúd-Arábia a következő húsz évben 16 atomreaktort kíván létesíteni.