Választás 2026Választás 2026

Korrupcióval vádolják a salernói püspököt

2013. június 28. 11:18

Az olasz rendőrség pénteken letartóztatta Nunzio Scarano salernói püspököt, az Apostoli Szék Vagyonkezelősége (Apsa) tagját pénzmosás, korrupció, csalás vádjával.

2013. június 28. 11:18

A dél-olaszországi Salerno ügyészségének letartóztatási parancsa szerint Scarano 20 millió eurót próbált Svájcból Olaszországba csempészni ismerősi számára. A pénz repülővel érkezett volna. A szállítást Scarano bizalmasa, egy olasz csendőr, az olasz titkosszolgálat egykori tagja hajtotta volna végre. Ezért 400 ezer eurót kapott volna. A csendőrt is letartóztatták egy brókerrel együtt.

Scaranóval szemben két héttel ezelőtt indult vizsgálat, akkor 560 ezer eurós pénzmosás miatt. A dél-olaszországi származású, de évek óta Rómában élő és a Vatikánban dolgozó püspököt a Vatikán csütörtökön felfüggesztette az Apsa-ban betöltött tisztségéből. Az IOR vatikáni bank mellett az egyházi ingatlanvagyont ellenőrző Apostoli Szék Vagyonkezelősége számít a pápai állam második legfontosabb pénzügyi intézményének. Ezt megelőzően Ferenc pápa szerdán bizottságot állított fel az IOR működésének átvizsgálására.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

A pappá szentelése előtt az olasz bankvilágban dolgozó Scarano az olasz sajtóban és Salerno városában is „500-as püspökként” volt ismert, mivel a hétköznapi pénzforgalomban ritkán előforduló 500 eurós bankjegyeket kínált fel ismerőseinek, ha kisebb tételre váltották át ezeket. Scaranónak számlája van az IOR vatikáni bankban.

Frissítés:

Federico Lombardi szentszéki szóvivő az őt kérdező újságíróknak elmondta, hogy Ferenc pápa értesült Scarano letartóztatásáról. A Vatikán kész együttműködni az olasz hatóságokkal. de egyelőre semmilyen kérelem nem érkezett a szentszéki intézményekhez az olasz ügyészség részéről. A szóvivő elmondta, hogy a pápai állam Pénzügyi Információs Hatósága (AIF) is figyelemmel kíséri az ügy fejleményeit.

Lombardi pontosította, hogy Scaranót már május végén felfüggesztették az Apsa-ban betöltött tisztségéből. A sajtó ugyanis előzőleg azt jelentette, hogy a dél-olasz származású, de évek óta Rómában élő és a Vatikánban dolgozó püspököt a Vatikán csütörtökön függesztette fel vagyonkezelőségi tisztségéből.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron