Obama rámutatott, hogy az Egyesült Államoknak az al-Kaida, a tálibok és a szövetségeseik ellen folytatott háborúja legitim mind az amerikai, mind a nemzetközi jog szerint. A harc azonban, mint mondta, új szakaszához érkezett. „Az, hogy egy katonai taktika legális vagy hogy emellett hatékony is, nem jelenti azt, hogy minden vonatkozásában bölcs és erkölcsös is” – jelentette ki Obama.
Mostantól mindaddig nem rendelhető el dróncsapás, amíg „csaknem bizonyossággal” meg nem állapítható, hogy annak nem lesznek polgári áldozatai – mondta Obama. Az amerikai elnök nem sokkal a felszólalása előtt jóváhagyta a terrorelhárításra vonatkozó új elnöki irányelveket, amelyek egyebek között leszögezik, hogy az Egyesült Államok akkor nem alkalmaz halált okozó erőt, ha a terrorizmussal gyanúsított személyek elfogása lehetséges. Az új útmutatás szerint ezentúl amerikai részről csakis akkor alkalmaznak megsemmisítő csapást, ha amerikaiak elleni támadást kell megakadályozni, de azt is kizárólag akkor, ha az elfogás nem megvalósítható és ha a veszély elhárításának nincs egyéb ésszerű alternatívája.