Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Németországban minden korábbinál több adóbevétel keletkezhet az idén, ugyanakkor az év végén leállhat a gazdasági növekedés, és akár csökkenhet is a GDP a pénzügyminisztérium és a jegybank hétfőn közölt jelentése szerint.
A berlini pénzügyminisztérium havi jelentése szerint szeptemberben a tartományokat és a szövetségi kormányt együttvéve összesen 50,8 milliárd euró adóbevétel keletkezett, ami 4,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Egy egyszeri tétel – a milliárdos nagyságrendű társaságiadó-visszatérítés – nélkül 7,5 százalékos lett volna a növekedés. A január-szeptemberi folyamatok arra utalnak, hogy az adóbevétel 2012 egészében a 600 milliárd eurós határt meghaladva új csúcsra emelkedhet.
A növekedés mindenekelőtt a foglalkoztatási helyzet további javulása és – az ezzel összefüggésben – növekvő fogyasztás hatása, hiszen az idén eddig a legnagyobb mértékben a forgalmi adóból és a személyi jövedelemadóból származó bevétel nőtt. Ez a két adófajta teszi ki a teljes adóbevétel 60 százalékát. Ugyanakkor az utolsó negyedévben a gazdaság növekedési üteme jelentősen lassulhat, ennek oka a környezet kedvezőtlen alakulása, az euróövezeti válság elhúzódása és a világgazdasági növekedés lassulása - figyelmeztet a berlini pénzügyminisztérium.

A német jegybank (Bundesbank) is lassulásra számít. A frankfurti székhelyű intézmény havi jelentése szerint mindenekelőtt a nagy feltörekvő államok teljesítményén érezhető a világgazdasági konjunktúra lehűlése, ami visszaveti a német termékek és szolgáltatások iránti keresletet. Az export mellett az import is gyengülő tendenciát mutat, ami az ipari termelés visszaesését vetíti előre. Ugyanakkor az építőipar teljesítménye és a lakossági fogyasztás továbbra is bővül, de ez valószínűleg nem tudja ellensúlyozni az exportra alapozott ipar visszaesését. Mindennek hatására az utolsó negyedévben a hazai össztermék növekedése leállhat, de akár csökkenhet is a GDP – élik a Bundesbank elemzői.
A német GDP a 2009-es rekord mértékű, 5,1 százalékos visszaesést követően 2010-ben 4,2 százalékkal, 2011-ben pedig 3 százalékkal nőtt. GDP-csökkenést legutóbb 2011 utolsó negyedévben regisztráltak.