Christian Wulff 2008-ban, még Alsó-Szászország miniszterelnökeként 500 ezer eurós kölcsönt kapott egy baráti vállalkozó családtól, de 2010-ben pedig a tartományi ellenzéki képviselőknek azt állította, hogy nincs és nem is volt üzleti jellegű kapcsolata velük. A Bild című lap szerint a kölcsön eltitkolásával a kereszténydemokrata politikus félrevezette a tartományi törvényhozást. ráadásul kiderült: Wulff büntetőjogi eljárást kilátásba helyezve megpróbálta megakadályozni a cikk megjelenését.
Több más ügy is nehezíti helyzetét: decemberben elbocsátott szóvivője korrupció gyanújába került, ami miatt példa nélküli módon házkutatást tartottak a szövetségi elnöki hivatalban. Wulff felesége pedig térítés nélkül vette igénybe az egyik nagy német autógyár exkluzív szolgáltatását: olyan kocsit bocsátottak Bettina Wulff rendelkezésére, amelynek sorozatgyártása még el sem kezdődött.