Megértőbb hangok a nemzetközi sajtóban

Ideje, hogy Ausztria bocsánatot kérjen keleti szomszédaitól – írta a Vasfüggöny lebontása óta eltelt időszakról szóló összeállításhoz kapcsolódó jegyzetében Wolfgang Böhm a Die Pressében. A szerző szerint e terület lakosai húsz év után végre elismert részeivé váltak az osztrák gazdaságnak és munkaerőpiacnak. Böhm bírálta a jelenlegi kormánypártok (Osztrák Szociáldemokrata Párt és az Osztrák Néppárt) belügyminisztereit, mert azok „az Osztrák Szabadságpárttól (FPÖ) és annak a bevándorlók elleni hecckampányától való félelmükben ápolták a szomszédokat bűnözőnek feltüntető képet”. Az EU 2004-es keleti bővítése fájdalmas alkalmazkodást is megkövetelt Ausztriában, ugyanakkor ma munkahelyeket teremt, mivel új ügyfelek érkeznek ezekből az országokból. Az osztrák bankok voltak az elsők, amelyek felfedezték a Kelet-Európában rejlő lehetőségeket – írta. „Ma már tudjuk, hogy felelőtlen hitelpolitikájukkal veszélyes pénzügyi buborékot gerjesztettek. Számos gazdasági tanulmány bizonyítja, hogy a keleti nyitás nélkül Ausztria nemzetközi összehasonlításban ma nem volna olyan jó gazdasági helyzetben. Ideje köszönetet mondani ezért szomszédainknak és cserébe folytatni az érzelmi szögesdrót lebontását” – írta a Die Presse.

Sok magyart zavar, hogy Ausztria az Orbán-kormány bírálóinak oldalára állt – emelte ki Ausztria magyarországi megítéléséről írt beszámolójának alcímében a Die Presse budapesti tudósítója. 1956-ban Ausztria volt sok magyar számára a szabadság első állomása – írta Peter Bognar, ahogy pozitív érzelmek fűződnek 1989-90-hez is. Az elmúlt években a tudósító szerint a kedvező Ausztria-kép erősen romlott, legalábbis a lakosság egy részének a szemében. Ennek okát a kormány politikáját övező európai vitában jelölte meg a szerző. Miután „Ausztria kényszerítve látta magát, hogy színt valljon”, Bécs azokhoz a partnereihez csatlakozott, „akik erős kétkedéssel tekintenek” az Orbán-kormány alatti történésekre. Sok magyar, leginkább a kormány támogatói és a radikális jobboldal körében, nemzeti büszkeségükben érzik sértve magukat az ilyen kritikák miatt, reakciójuk „a dühtől a gyűlölködésig” terjed – írta.

A Die Presse hasábjain Burkhard Bischof is jegyzetet közölt az Osteuropa (Kelet-Európa) című német folyóirat Magyarországgal foglalkozó számáról Riadó vagy téves riasztás? címmel. Bischof szerint a leginkább magyar szerzők tanulmányait tartalmazó kötet kiadói, Manfred Sapper és Volker Weichsel „hagyták, hogy átragadjon rájuk az elkeseredett ideológiai harc, amely Orbán hívei és bírálói között dúl nem csak Magyarországon, de mindenhol, ahol nagyobb magyar emigráns közösség él”. Bischof azt írta: „nem kétséges, hogy sok politikai és gazdasági manőver a Fidesz hatalomba való visszatérése óta az elgondolkodtatótól a felháborítóig értékelhető”. A szerző szerint azonban „létezik differenciált látásmód is”, s példaként hozza Ellen Bos, Az Andrássy Egyetem oktatója, politológusnő tanulmányát, aki „minden bírálat mellett is arra a végkövetkeztetésre jut, hogy eddig nem történt meg a hatalmi ágak elválasztásának megszüntetése, nem jött létre autoriter berendezkedés és nem helytálló a sajtószabadság végéről beszélni”.

A Právo című cseh baloldali napilapban Petr Schnur, Németországban élő cseh publicista az „Orbán versus Európai Unió kicsit másképpen” című jegyzetében arra mutat rá, hogy Brüsszel kétféle mércét alkalmaz az európai politikusokkal szemben. Az újság szerint az ugyan nem vitás, hogy Orbán Viktor „az autoriter tendenciákat magába foglaló erős magyar sovinizmus képviselője”, de Európában nincs egyedül. Példaként Silvio Berlusconit említi. Miután ismerteti az EU és az Orbán kormány közti legfőbb ellentéteket, leszögezi: „Orbánról és kormányáról gondolhatunk ugyan bármit, de tény, hogy olyan légkörben kell működnie, amelyre az állami vagyon külföldi konszerneknek való totális kiárusítása, a gátlástalan privatizáció és a politikai hazugságok a jellemzőek, amelyeket elődje, az EU és a Nemzetközi Valutaalap kedvence, a szocialista Gyurcsány (Ferenc) hagyott maga után.”