Konszenzusos jelöltet szeretne Merkel Wulff utódjául

2012. február 17. 14:21

A német kancellár a szövetségi elnök lemondását követő beszédében leszögezte: a konzervatív-liberális kormánykoalíció csak tanácskozik a lehetséges államfőjelöltről, a végső döntést az ellenzékkel együtt kívánják meghozni.

2012. február 17. 14:21

Angela Merkel pénteken a német szövetségi elnök lemondását követően közölte: a kormány arra törekszik, hogy politikai oldalakon átívelő együttműködéssel találják meg Christian Wulff utódját, a következő államfő többpárti jelölt legyen. A kancellár a közszolgálati televízióban élőben sugárzott beszédében leszögezte: a konzervatív-liberális kormánykoalíció csupán tanácskozik a lehetséges államfőjelöltről, a végső döntést pedig ellenzéki pártokkal, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel közösen kívánják meghozni. „Azzal a céllal tárgyalunk, hogy közös jelöltet tudjunk javasolni a Német Szövetségi Köztársaság következő elnökének megválasztásához” – mondta Merkel.

Sigmar Gabriel, az SPD elnöke a kancellár nyilatkozatára reagálva hangsúlyozta: pártja készen áll az „új kezdetre”, a közös jelölt állítására. A szociáldemokraták „már hónapok óta” javasolják ezt a megoldást, amely Christian Wulff távozásával „végre lehetővé vált”. Mint fogalmazott, az SPD számára nem az számít, hogy a következő államfő mely politikai oldalhoz tartozik, hanem az, hogy a jelölt alkalmas legyen az államfői tisztség megrendült tekintélyének helyreállítására.

Wulff pénteken délelőtt jelentette be lemondását, utódát 30 napon belül kell megválasztani. Az első hírek szerint a koalíció a lehető leggyorsabban le akarja zárni az ügyet, így már szombaton kezdődnek az egyeztetések a kormánypárti CDU, a CSU és az FDP elnöke között, és hamarosan tárgyalásokat kezdenek az SPD-vel és a Zöldekkel is. A sajtó találgatásai szerint a legutóbbi, 2010-es államfőválasztáson az SPD és a Zöldek által jelölt Joachim Gauck párton kívüli evangélikus lelkészt, keletnémet polgárjogi harcost, a volt NDK állambiztonsági iratait kezelő hivatal első vezetője a legesélyesebb a posztra. Szintén lehetséges jelöltként tartják számon a jobb- és baloldalon egyaránt köztiszteletnek örvendő Norbert Lammertet, a Bundestag CDU-s elnökét és az ugyancsak széles körben elismert Thomas de Maiziere védelmi minisztert (CDU).

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2012. február 18. 04:04
Ennyit a demokráciáról. A választókat minek is megkérdezni, hogy ki legyen az államfő! A politikusok lejátszák egymás között.
brabant89
2012. február 17. 18:38
Pali bácsi, vigyázó szemedet Berlinre vessed.
tarackos
2012. február 17. 16:15
Micsoda hozzáállás már, hogy köztiszteletben álló személy legyen az elnök? Ezeknek elment az eszük...;)
Soma
2012. február 17. 15:51
Hehe! Mostanában elnököket kell leváltani?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!