A Magyarország elleni mérkőzés után döntöttek a német szövetségi kapitány sorsáról
Hosszabbítanának vele.
Az egyik focista százmillió eurót ér, a másik meg legfeljebb százezret. Talán más szakmáknál is lehetne valami ilyesmi, beárazhatnánk az orvosokat és a matektanárokat is.
Vargáné Molnár Janka matematikatanárt ötmillió forintért megvásárolta a nyolcosztályos Gróf Pálffy János Gimnázium a Vak Bottyán Általános Iskolától. A tanerő már be is mutatkozott új munkahelyén, izgatottan várja a feladatokat, még osztályfőnökséget is vállal. Kovács Sándor vízvezetékszerelő az Alföldről a Balaton partjára költözött, a siófoki járás települései tízmillió forintot és egy hektár szántót fizettek a mesternek, hogy a továbbiakban az ő rendelkezésükre bocsássa szaktudását.
Ilyen híreket viszonylag ritkán olvasunk. Magasabb fizetéssel csábítanak ugyan munkavállalókat, de ritka, hogy egy embert cég, vállalat vagy település (pláne magánszemély) megvegyen.
Szoboszlai Dominikért hetvenmillió eurót fizetett a Liverpool futballcsapata a Lipcsének. Na, ilyen hír már van.
A fociban rengeteg a pénz, egész üzletágak települnek rá a tévés közvetítésektől a mezeladásokon át a meccsturizmusig és a reklám legkülönfélébb válfajaiig. Ma már egy sportoló nem pusztán a győzelemért hajtó játékos, hanem termék, árucikk. És ez csak a szűken vett anyagi rész, hiszen amekkora örömet szerez a szurkolóknak – és itt hangsúlyosan magyarok millióinak – a fiatal labdarúgó, azt nehéz pénzzel kifejezni.
Mégis: furcsa, hogy míg undorodva, huszonegyedik századi felvilágosultsággal beszélünk például a rabszolgák adásvételéről, természetesnek vesszük, hogy bizonyos embereknek nyilvános – ráadásul hónapról-hónapra változó – ára van. Itt feketén-fehéren leírják, hogy az egyik százmillió eurót ér, a másik legfeljebb százezret. Nem az emberi kvalitásai vagy a szépsége, hanem kifejezetten a futballtudása alapján, de azért mégis besoroljuk őket értékesebb és kevésbé értékes kategóriákba.
Persze lehet, hogy nem lenne baj, ha más foglalkozásoknál is volna ilyen lista, s mondjuk a belgyógyászokat, a történelemtanárokat, a kőműveseket is minősítenék hasznosságuk, erényeik, munkaképességük szerint.
Esetünkben a hetvenmillió természetesen csak a vételár, ennyiért jutott az angol csapat Dominik tulajdonjogához (ezt nem is ő kapja), az elvégzett munkáért fizetés illeti meg. Ez heti 65 millió, vagyis havi durván kétszázhatvan millió forint.
A számítógépes elemzések világában ezt könnyen tételekre lehet bontani: mérkőzésenként tizennégy rövid passz, darabja kétszázezer, a becsúszó szerelés százhetvenezer, távoli lövés háromszázezer, ha eltalálja a kaput bónuszként száz, ha gól, akkor a négyszerese. Elvégzett szöglet kétszázezer, kisszöglet száznegyven, gólöröm grátisz.
Egyáltalán nem sajnálom a Liverpool tulajdonosát, bizonyára megtalálja így is a számításait, és még mindig jobb helyen van egy fiatal magyar tehetségnél ez a pénz, mintha tankokat vennének az ukrán frontra vagy befizetnének belőle egy merülésre a Titanic roncsaihoz. Ilyenkor egy
Az agy- (ebben az esetben láb-) elszívás azonban töretlen, az igazán remek szakembereinket a nyugat egyszerűen megveszi.
Mindenesetre van még bőven olyan humán erőforrásunk, amelyikre irigyek lehetnének. Látva azt a végtelenített kreténséget, amelyet bizonyos európai országok politikusai művelnek a gazdasági, társadalmi, közrendészeti vagy nemzeti kérdésekben, óhatatlanul felmerül a félelem, nehogy megirigyeljék például a külügyminiszterünket, vagy ne adj isten a miniszterelnököt.
Az ötlet egyébként nem teljesen szürreális: a baloldalnak már eszébe jutott, hogy vehetne képviselőket (mint kiderült, vesz is), akik aztán megfelelő díjazásért az ellenfél edzőjének utasításait követik. Mindenesetre maguk sem értékelik sokra őket, mert a budapesti főpolgármester miniszterelnöki kampányára szánt összegnél a liverpooliak ötvenszer többre taksálták a Lipcse támadó középpályását.
Mondjuk ennyi különbség van is köztük…
(Nyitókép: Nyitókép: MTI/AP)
***