Hogyan legyünk konzervatívok? – bemutatták Roger Scruton alapkönyvét

Óriási csatározásoknak nem, de pezsdítő szellemi diskurzusnak tanúi lehettek azok, akik csütörtök este ellátogattak a Scruton Veres Pálné utcai helyszínére, ahol a névadó brit filozófus, Roger Scruton egyik utolsó, mondhatni, életműösszegző kötetét mutatták be magyarul. A Hogyan legyünk konzervatívok? című kötet már csak azért is izgalmas, mert Scruton maga egyébként nagyon nem abban a közegben nőtt fel, ahol ez automatikusan jött volna.

Az eredetileg 2014-ben megjelent művet Tombor András üzletember fordította magyarra. A könyvről Genda Noémi moderálásában Lánczi András filozófus, a Corvinus volt rektora, Békés Márton, a Kommentár főszerkesztője, Szilvay Gergely, lapunk főmunkatársa, valamint Botos Máté, a kiadó MCC Press kiadóvezetője beszélgettek.

A kiadóvezető kifejtette: missziójuk, hogy az elhunyt filozófus összes műve megjelenjen magyarul, értő és érdeklődő közönség forgassa azt, a Hogyan legyünk konzervatívok? pedig Scruton sokszínű művei között jó bevezető kötet, benne a szerző alapvető nézeteivel.

hozzátéve, a fejlődéstörténet iskolapéldája ez, ahogyan eljut valaki a konzervativizmusig egy attól eltérő háttérrel indulva.

„Ez egy jó könyv” – kapcsolódott be Békés Márton, hozzáfűzve, valóban, a szerző egyéb kötetei mellett – a konzervatív tradícióról, a szexusról, a vadászatról, a borról szóló könyvei is erős állításokkal bírnak – ez egy jó belépő Scruton gondolatai közé, ahol az ember megismerheti ezt az angol, elsősorban leginkább kelet-angliai konzervativizmust, közben a kötetben van líra, „egy nagyon szép elégikus vége, ahol azt írja, hogy meg kell őrizni az árnyékos sarkokat, a szobáknak a kis zugjait”. Ugyanakkor a Kommentár főszerkesztője leszögezte, határozott jobboldaliként is, „politikailag lehet, hogy Scruton apjával értettem volna egyet”, aki klasszikus műveltségű angol melós,

s számára is, mint aki Scruton köteteit ismerte és olvasta már, érdekes volt így egybefüggve látni.

Anglocentrikusság vagy szükségszerű szűkítés?

Van egy benyomása az embernek, hogy ezt összegző kötetnek szánta, hiszen 2014-ben írta, 2020-ban hunyt el – csatlakozott Szilvay, aki számára a tartalomjegyzék is meglepetéseket tartogatott. Mint felolvasta: „a nacionalizmus igazsága, a szocializmus igazsága, a kapitalizmus igazsága, a liberalizmus igazsága, a multikulturalizmus igazsága, a környezetvédelem igazsága, az internacionalizmus igazsága, és ezután jön tizedikként a konzervativizmus igazsága és az érték birodalmai”, vagyis számos olyan dolgot, ami az angolszász világban nem a konzervativizmushoz soroltatik.

A Mandiner főmunkatársának egy másik benyomása volt, hogy „ebben a könyvben Scruton mérsékeltebb, mint a többiben. Vagy nekem ez az összbenyomásom – nagyon sok tekintetben meglepően középen áll, tőlem közepebbre, az biztos”. Vagyis,

De az is érezhető, hogy kiábrándult a kapitalizmusból. „A konzervatív gondolatkör mégiscsak a felvilágosodás kritikájaként jött létre, utóbb meg arra irányul, hogy annak az örökségéből mit fogadunk el, mit nem”, ezzel Scruton is egész életében küzdött, ötven könyvén keresztül.

„Heller Ágnesnek van ennyi könyve, ez nekem egy kicsit sok” – mondta erre sokak derültségére Lánczi András, aki úgy vélte, Scrutonnak, bár filozófusnak mondják, művészi aspirációi is voltak, ami látszik irodalmi értékű köteteiben, mégis az őt kiközösítő akadémiai élet elvárásai szerint írt, noha, „akadémiai értelemben véve nagyon könnyű fogást találni rajta”, ő maga sem elemzi igazán más filozófusok téziseit.

„A felvilágosodás előtti filozófia nemigen érdekelte”, talán arra tesz kísérletet, hogy a felvilágosodást „konzervatív értelemben magához ölelje” és adjon egy értelmezést a felvilágosodásnak, hogy a konzervatívnak ne kelljen fanyalogva néznie azt. Közben a tartalom „annyira angol, hogy az leszűkíti a könyv mondanivalóját”, emellett „az angol életmód, irodalom idealizálása” jellemzi, németekből is csak néhányat csap hozzá, főként Kantot. „Megmondom őszintén, a személyes ismeretség is ebbe az irányba tolt az utolsó években, hogy

– tett erős kijelentést a volt rektor, aki szerint Scruton konzervativizmusa számára túl ideologikus.

A moderátor emlékeztetett ugyanakkor, hogy Scruton maga pontosan az 1968-as diáklázadásokhoz köti konzervatívvá válását, amikor „a középosztálybeli elkényeztetett huligánok rendetlen csőcseléke” és annak „marxista halandzsája” taszította, „és azt gondoltam, kell, hogy legyen ezekkel a dolgokkal szemben egy út visszafelé, a nyugati civilizáció védelmére. Ekkor lettem konzervatív. Tudtam, hogy megőrizni akarom a dolgokat és nem lerombolni.”

A konzervativizmus szükségszerűen reakció, vagy enélkül is lehetnek fontosak a tradicionális értékek? – tette fel a kérdést a moderátor.

– replikázott Békés, aki szerint bár Magyarországon helyenként sikerült ezen túllépni, de a Nyugat konzervatívjai ilyen szempontból le vannak maradva – hiszen a maguk korabeli normalitást védik; ugyanígy megrökönyödést kelt Scrutonban 1968. Nyugat-Európájának lázadása, ahogy Burke rácsodálkozik és megírja a francia forradalom elleni művét 1790-ben.

„Ez egy politikai angolkór, élnek a maguk kis belterjes világában, amit össze tudtak évszázadok alatt harácsolni, átrándulnak Franciaországba, ott szembesülnek azzal, hogy Európában micsoda felfordulás van, ettől elkezdik védeni a maguk kis világát, és akkor írnak nagy konzervatív könyveket.” Scruton saját bevallása szerint is kifejezetten a brit-amerikai közegnek, egy fehér angolszász protestáns kultúrának írja ezt a könyvet, „ehhez képest magyarok, mi már persze színes bőrűek vagyunk”, míg náluk utoljára a Brexit előtt az 1688-as forradalom idején volt. Ellentétben Magyarországgal, ahol menetrendszerű volt a hagyományvesztés. Példaként Békés Rajcsányi Gellért egy angliai útjáról szóló cikkét idézi fel, ami többek között egy kilencszáz éve ugyanott nevelt sövény történetén keresztül mutatja be „angolszász civil társadalmi, amúgy nagyon irigylésre méltó világot”, amivel Magyarországon körülbelül a katolikus egyház „említhető 900 éve egyvégtében jelenlévő entitásnak”, míg annak a sövénynek a mindenkori levelei ott vannak a hastingsi csata óta, ami

Harmónia a természettel

Botos Máté egy nürnbergi, 1100-as évek végi sörfőzdét és sörkimérést említett, miközben „nekünk az államalapítás korából származó dokumentumaink vagy építészeti emlékeink is alig vannak”, és

Amúgy igaz ez egész Közép-Európára, amitől „folyamatosan aktív és nem passzív, tehát aktív és nem reaktív a konzervatív eszme”. Ami nem jelenti a védekezés hiányát, jelenti viszont azt, „hogy mi folyamatosan képesek vagyunk állítani valamit, amire a másik oldalnak is reagálnia kell”. Emellett a konzervativizmus nem ideológia, a konzervatív attitűdnek, gondolkodásnak, életformának nagyon sok válfaja van, pontosan ezért. Belefér, hogy

de beleférnek a modern konzervativizmus proaktív és folyamatosan cselekvő, kérdéseket feltevő és releváns válaszokat adó filozófusai. „Ez nem azt jelenti, hogy csak pusztán reagálunk arra, amit a zöld mozgalmak állítanak, hanem állítunk mi is valamit, azt állítjuk, hogy van egy teremtett világ, a keresztény értékrendnek megfelelően, aminek az őrzése, gondozása fontos, és nem azért fontos, mert fontosabb, mint az ember maga, ahogy a poszthumán jövő kívánná”, hanem az emberi jelenlétet és együttélést a természettel.

Szilvay Gergely kiemelte, meg lehet különböztetni a status quo konzervativizmust és értékkonzervativizmust: utóbbinak lényege, hogy újra lehet alakítani a hagyományt, s nem feltétlenül azt folytatni, ami van. „Hiszen az első konzervatívok is valami olyasmit kezdtek el védelmezni, ami éppen megszűnt, eléggé hangosan és zajosan”, miközben az addigi normalitás a modernitásban már csak egy álláspont lett a sok közül. „A középkoron átvonult a szent egyház, miközben a ráció is ott volt egyidejűleg, inkább ez utóbbinak abszolutizálását hozta el a felvilágosodás”. És Scrutonnal ellentétben nem feltétlenül szükséges egy diáklázadáshoz mérhető rádöbbenés, hogy valaki konzervatív legyen.

Lánczi András ellenben kiemelte: Scruton nem jut el egy moralizáló, ideologikus szakaszba, hogy mit kell tennie egy konzervatívnak. „A konzervativizmus az egész világot úgy fogja föl, ahogy az van”; az angoloknál pedig „nem érződik ez az állandó vibrálás, ez az állandó feszültség, az az állandóan konfliktusban élés, amiben mi benne vagyunk”. Scruton nem lázad a modern világ és a felvilágosodás ellenében, viszont az emberi élet egyik kulcsfogalma a szövetkezés, mindegy, milyen területen: azt utasítja el, ami ezt rombolja. Azt utasítja el, ami bomlaszt: a forradalmakat. Minden mai radikális szétveti „a szövetkezésnek az ideáját és ennek a gyakorlatát”. Ellenben rámutat a szövetkezésre, aminek a vallás már nem tud keretet adni,

s azt mondja, a mai ember lényegében a munkában és a szórakozásban éli az életét”.

Roger Scruton ennek tudatos megéléséhez ad viszonyítási pontot, s azt üzeni, mindenkinek a saját tapasztalati világából el lehet jutni valami hasonlóhoz. Hogy valaki konzervatív vagy liberális, a felvilágosodás előtt nem létezett, és most is el kell kerülni,

Békés Márton a melegházasságot hozta fel gyakorlati példaként arra, hogy törvény szerint államilag elismert házasságra nem léphet két felnőtt, de azonos nemű ember. A kormány létrehozta a bejegyzett élettársi kapcsolatot, s szemhunyó, toleráns magatartást folytat a kiskapuk kapcsán. Nem kell visszatérni száz évvel ezelőttre, hogy ne házasodhasson lutheránus és katolikus, ellenben a nemzeti keresztény kormány, amely „közben megfelelően pragmatikus és jelenleg egyébként nagyon erőteljes népi felhatalmazással működik” az életünknek azokat a kereteit védi és őrzi, amik megőrzésre érdemesek.

Botos Máté kiadóvezető hozzátette: a 2014-es eredeti kiadás borítója korántsem csendes óbor jellegű, inkább manifesztumot ígér, jobbra mutató, a toryk kékjét idéző nyíllal; noha higgadt, és a napi politikától tartózkodik.

– mind a négy szó külön-külön és egyben is fontos, ami ennek megfelel, az védendő. Majd az idő meg az adott kor meg eldönti, hogy e mögé milyen társadalmi többséget kell toborozni, mert a tét a kormányzati hatalom, ami az érdekek védelméhez kell.

Botos szerint mint a gyerek az esti rituálét, szeretjük a megszokásainkat, a hagyományainkat, ragaszkodunk hozzájuk, és csak később kezdünk el ezzel szemben lázadozni. 1968 valójában a tekintély elleni általános lázadás: túlmutat azon, amikor az egyház ellen, a hatalom ellen lázadtak volna, azok a tekintélyek már megszűntek, ami '68-ra elkezdődik, a nemzeti, regionális, lokális identotács, a család, a családfő elleni lázadás, s végül most a hagyományos öröklött identitás elleni, a valósággal szembeni lázadás.

„a reprodukcióhoz egy férfi és egy nő kell”. Az emberi szervezet átlagosan hétévente teljesen lecserélődik sejtszinten, ugyanazok vagyunk és mégsem vagyunk ugyanazok. A konzervatív gondolkodás éppen most azt védi, amit 100 évvel ezelőtt elutasított. Ki gondolná azt, hogy nem védendő érték a vallásszabadság. Minden konzervatív maximálisan kiáll mellette? Pedig az ötlet maga alapvetően a felvilágosodásnak vagy a liberalizmusnak az egyik legfontosabb hangoztatott jelszava és célkitűzése volt.

Mérce mindenhez

Nem csak értékkonzervativizmus van, hanem szituatív értelemben vett konzervativizmus is; arra Scruton is utal arra, hogy rajtunk múlik egyébként, hogy mennyire marad meg, viszont ezeket adaptálni kell a korhoz. S míg egy angol kontextusban azt nem kell megmagyarázni az embereknek, hogy egy 1300-ban hozott törvény a mai napig hatályban van – módosítani persze lehet –, nálunk meg egyik pillanatról a másikra eltörölnek, felfüggesztenek, újat hoznak, de nem aktualizálva a dolgot – gondoljunk vissza akár 1848-ig. Scruton egyik üzenete többek között egyébként ez:

s ettől még mindig ugyanazok maradunk.

Szilvay szerint érdemes elgondolkodni azon, hogy mondjuk egy-egy ilyen könyvből mi az, amit mi itt fel tudunk használni, mi következik belőle, hogy megcsináljuk a helyi konzervativizmust. „Azt mondani, hogy mi nem gyártunk útmutatókat, politikai impotenciához vezet”. Ugyanakkor nem egy társadalmi állapotot akarnak megőrizni. Nem tudunk visszatérni a zöldek vagy egyes keresztény körök pre-utópiájába. De van egy zsidó-keresztény gondolati hagyományunk, amihez hozzá tudjuk mérni a különféle gondolatokat a világon. Ma az egyik fő törésvonal antropológiai: hogy mit gondolunk az emberről, mivel van emberképünk, de ezt meg kell tudni védenünk.

Lánczi András még egy idézett gondolattal kerekítette le a beszélgetést: az emberi jogok az ember fizikai szabadságát voltak hivatottak védeni az államtól: „negatív” jogok voltak, arról szóltak, mit nem tehet az állam az egyénnel. Ami most van, az a pozitív jogok kiterjesztése, amit megpróbálnak negatívként eladni, az igényből emberi jogot faragni – itt a vízválasztó – tette hozzá.

Nyitókép: Földházi Árpád