nekik kell gondoskodniuk a jogszabálytervezetek elfogadásához szükséges szavazatszámról.
Cseke Attila megjegyezte: furcsa is lenne, hogy az RMDSZ egy olyan koalíció kormányát támogassa, amelyből kiszorították. A minisztérium élén végzett két és fél éves munkájának mérlegét megvonva azt mondta: egy működésképtelen, elavult tárcát vett át és töltött meg tartalommal, a tárca pedig ma az ország több ezer önkormányzatának biztosít a fejlesztésekhez finanszírozási forrásokat. Rámutatott: a fejlesztési minisztérium az egyedüli a tárcák közül, amely teljes mértékben leszerződte a helyreállítási alapból számára kiosztott rekordméretű - több mint hétmilliárd eurós - keretet, és elsőként vezette be a digitális pályáztatást.
A fejlesztési tárca kezeli a hazai forrásokra épülő Anghel Saligny közművesítési programot is, amely 13 milliárd eurós költségvetésével Románia legnagyobb közberuházási programja a rendszerváltás óta. Ennél is nagyon sok szerződést megkötöttek már, sokhelyütt megkezdődtek az építkezések – részletezte a leköszönő miniszter. A magyar közmédiának nyilatkozva Cseke Attila hangsúlyozta, hogy az RMDSZ már korábban is kiemelt kérésként kezelte, és a szülőföldön maradás ösztönzése érdekében programjába is foglalta a családok és a fiatalok támogatását,