A kelta marhák megölése, a német klímacél és a bűnbak fideszes néni

Itt a vakáció, ideje utazni egy kicsit: hagyjuk a magyar közéletet, ahol a kedvenc bűnbak a vidéken élelmiszert termelő Fidesz-szavazó, aki oktondi módon nem Márki-Zay Péterre és csapatára bízta a hazát, és ahol vannak a trabantos-zsigulis korszak után 25-30 évvel végre felkapaszkodott kollaboráns tömegek és vannak a lázadó jók, akik a fényűző mustangos időknek véget vető „csúnya” rendszerváltásként emlékeznek a ruszkik kivonulására – hagyjuk mindezt, menjünk ki a zöldbe és nézzünk körül a nagyvilágban.

cserébe 600 millió eurót (forintban 222 milliárdot) osztanának ki kártérítésként a jószágaikról lemondó gazdák között – érkezik a hír a zöld szigetről. A korábban emlegetett számokhoz képest még egész visszafogottnak tekinthető javaslat szerint három év alatt tizedelnék meg az állományt, amire azért lenne úgymond szükség, mert a szigetországon belüli üvegházhatásúgáz-kibocsátás egyharmadáért a mezőgazdaság felel, annak pedig 60 százalékáért az a másfél millió marha, amelyek bátorkodnak kérődzni annak érdekében, hogy csak a legismertebb ír vajból és sajtból hetente 11 millió kerülhessen az asztalokra Szöultól Michiganen át Budaligetig.

A világon egyébként bő egymilliárd szarvasmarha pusztítja a légkört, Indiában évente további egymillióval gyarapodik az állomány, de öldössünk le Kerry megyében néhányat a kicsiny, ámde szívós, igénytelen, gyepkímélő és példásan hatékony, ráadásul a kergemarhakórral szemben immunis Dexter tehenekből, hátha attól lélegzik majd fel a Klíma.

És akkor érkezik a friss jelentés a tengeri hajós körutazások világjárvány utáni helyzetéről, amelyből kiderül: 2019-hez képest (amikor Greta Thunberg a Világgazdasági Fórum éves csúcstalálkozóján rémisztő pillantásokkal mutatott rá, hogy „otthonunk lángokban áll”, aminek nyomán a Time magazin az év emberének választotta az akkor még fonott copfos diáklányt) 2023-ra

ami a különféle kibocsátások 9–25 százalékos emelkedését vonta maga után. Az immár 218 európai hajómonstrum 4,4-szer annyi kén-oxidot emittál, mint a kontinensen közlekedő összes autó együttvéve.

Pedig iszonyúan rajta vannak az éghajlatmentés ügyén: az új hajók immár cseppfolyósított földgázzal üzemelnek, így szén-dioxid-kibocsátásuk alacsonyabb – kár, hogy cserébe csak úgy ontják magukból a metánt; abból tavaly ötször annyit sikerül a légkörbe juttatniuk, mint 2019-ben.

Miközben a Világgazdasági Fórum metánkibocsátással kapcsolatos közleményeit rendre egy-egy réten ácsorgó tarka marha illusztrálja, a „hajó” szót hiába keressük bennük, noha a norvég fjordok környékén pöfögő MS Iona például, amelynek fedélzetén az ötezer utas a kaszinózás mellett akár gint is készíthet,

Néhány alapművelet segítségével könnyen kiszámítható, hogy 19 efféle hajó leállításával mind a 200 ezer veszélyeztetett ír marha életét megmenthetnénk (az állatbarát vegánok örömére) – miközben az európai életmódon és életminőségen olyan drasztikusan azért nem rontana, ha 218 úszó monstrum helyett mindössze 199 hordaná a turistaözönt a jobb sorsra érdemes városokba.

Mindenesetre a napokban elkészült és immár szintén Norvégia partjainál tornyosuló legújabb LNG-üzemű tengerjáró egyenesen #SaveTheSea hashtaggel az oldalán óvja a vizeket, merthogy 19 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsát ki, mint az egyébként továbbra is forgalomban tartott társai – olyan ez, mint amikor a reklámújságban hirdetik, hogy ha most veszel fluoreszkáló wifis vízforralót a meglévő hagyományos mellé, akkor 19 százalékot spórolsz; na ja, ha viszont most sem veszek, akkor a megtakarításom 100 százalékos.

De az is kérdés, mennyivel vagyunk beljebb attól, hogy

ha közben a mélyzöld Németország a kolumbiai szénimportjának felpörgetésével oldja meg energiaellátásának biztonságát. Tavaly már 7,3 millió tonnát termeltek ki nekik a svájci tulajdonú bányában 12 órás műszakokban dolgoztatott helyiek, és szállítottak át az óceánon a méretes teherhajók; félő, nincs az a gyomorbajos ír boci, amely felvenné ezzel a versenyt. Különösen, mivel az ír legelők környékén eleve nem szokott a lakosság fele légúti megbetegedésekben szenvedni vagy a vízhiány következtében elhalálozni, ahogyan az a kolumbiai bányák környékéről egyre inkább elfogyó őslakosok esetében megfigyelhető; Németország mindenesetre tavaly elérte „klímacélját”, hiszen a kolumbiai szénimport megugrásával párhuzamosan a saját földrajzi területén némileg csökkent a szén-dioxid-kibocsátás. (De Magyarország a megvetendő, amiért az államhatárain kívül tartana bizonyos elemeket.)

Aztán ha beláthatjuk, hogy a papíron klímaharcos német politikusok és az éghajlatbarátnak nevezett álomhajók is simán árthatnak annyit a bolygónak, mint egy-egy bűnbak kelta marha, akkor a következő lépésben analógia útján akár azon is el lehetne merengeni, vajon nem árt-e egy-egy nagyhangú ellenzéki minimum ugyanannyit a kormányváltás ügyének, mint a bűnbak vidéki fideszes néni.

(A nyitóképen: Robert Habeck német gazdasági és éghajlatvédelmi miniszter. Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan)

***