A Politico közvélemény-kutatása szerint a Smer 17 százalék körül jár, megelőzve az összes többi versenyzőt. Eduard Heger, aki május közepéig volt Szlovákia ideiglenes miniszterelnöke, a pártvezető Ficót szintén „a dezinformáció vezérének nevezte", a Politicónak azt nyilatkozva, hogy attól tart, egy populista kormány eltávolítaná Szlovákiát a Nyugattól, és kivonnák az országot az európai struktúrákból, illetve a NATO-ból.
A Smer ugyanakkor kitart amellett, hogy erre nem fog sor kerülni. „Politikai pártunk teljes mértékben támogatja Szlovákia EU- és NATO-tagságát” – írta Roth Neveďalová a párt nevében. A Smer Ukrajnával kapcsolatos álláspontjával kapcsolatos kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, az ukránoknak „joguk van megvédeni magukat”, de a Smer célja egyértelmű: tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése. „Mindig is támogattuk az Ukrajnának nyújtott segítséget – humanitárius segélyt, tárgyalásokat, közvetítést, a Szlovákiába menekültek támogatását stb.. De nem küldhetünk katonai támogatást Ukrajnának,
egyszerűen azért, mert Szlovákiában nem maradt katonai felszerelés”
”– tette hozzá.
Milan Nič, a Német Külkapcsolatok Tanácsának tudományos főmunkatársa ugyanakkor szkepticizmusának adott hangot a Smer ígéreteivel kapcsolatban. Szerinte ha a Smer – Ficóval vagy anélkül – kormányra kerül, mindenképpen változtatni fognak Szlovákia Ukrajnához kapcsolatos hozzáállásán.