Itt a Rákóczi-szabadságharc évfordulója – mit adtak a kurucok a magyar történelemnek?

Mészáros Kálmán (1973) történésszel, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársával, a korszak kiemelkedő kutatójával beszélgettünk a téma kapcsán, körbe járva a legfontosabb kérdéseket.

*

Mi vezetett a 18. század elején a kuruc felkeléshez, majd a szabadságharchoz?

Azt szoktam mondani, hogy a 20–21. század fordulóján élő nemzedékek hasonló változásokat éltek át, mint 300 évvel ezelőtt élt elődeink. Mi a szovjet birodalom elnyomása alól szabadultunk fel, elődeink az oszmán hódoltság alól. Mi az idegen katonai elnyomásból a nyolcvanas évekre keveset éreztünk és a belső politikai elnyomás is felpuhult, viszont az egész ország a szovjet blokkhoz tartozott.

A 17. század végén Magyarországot másfél évszázada a teljes széttagoltság jellemezte: három-, sőt egy rövid időre négyfelé szakadt, s ebből csupán a Habsburg-birodalomhoz tartozó területek alkották a Magyar Királyságot, az ország középső területei az Oszmán Birodalom részét képezték, az Erdélyi Fejedelemség pedig úgy tartozott oszmán fennhatóság alá, ahogyan a mi életünkben Magyarország és szomszédai álltak szovjet ellenőrzés alatt.

és bár másfél évszázados harcok közepette, de a Magyar Királyság mégiscsak az európai nyugati keresztény közösség része maradt, és úgy tudott egy összetett monarchia részévé válni, hogy állami önállóságát is megőrizte. Az 1699. évi karlócai békével a Temesköz kivételével egész Magyarország és Erdély is felszabadult. Ez a felszabadulás azonban nagyon súlyos, pusztító harcok árán, másfél évtizedes háború eredményeként valósult meg.

A felszabadulás utáni átrendeződésben gyökerezik a későbbi szabadságharc?

Mondhatjuk. A már említett 20. századi nagy politikai változások békés módon, illetve minimális áldozatok árán zajlottak le. Mégis tudjuk, hogy az alapvetően pozitív politikai változások nyomán a társadalom széles rétegeit érték súlyos anyagi, egzisztenciális veszteségek, másként fogalmazva: a rendszerváltozásnak voltak vesztesei is. A török kiűzése után hasonló helyzetbe került az akkori magyar társadalom egy jelentős része: a végvári katonaságra, a fegyveres szolgálatért széles körben adományozott kiváltságokra a továbbiakban nem az addig megszokott módon volt szükség. A protestánsok szabad vallásgyakorlását biztosító törvények egy része is összefüggött számos település végvár jellegével, amelyek lassacskán elveszítették ezen kiváltságaikat.

A visszafoglalt területek csak akkor kerülhettek vissza egykori birtokosaik leszármazottaihoz, ha hitelesen igazolni tudták tulajdonjogukat, és megfizették a birtok értékének 10 százalékát kitevő fegyverváltságot. Mindez a rendszerváltozást követő tulajdonjogi problémákkal, a kárpótlás és (re)privatizáció kérdéskörével állítható párhuzamba, ahol szintén sokakban gyülemlett fel sérelem az igazságtalannak vélt megoldások miatt.

Mit tudunk még a negatív következményekről?

Egyrészt a magyar rendek, benne a politikai elit egy számottevő része épp a 17. század utolsó harmadában kezdte elfogadni az előző másfél évszázad és főként a vasvári békével (1664) végződő utolsó török háború tapasztalatai alapján az oszmán függőség gondolatát, amelytől a visszafoglaló háború idején csak fokozatosan szakadt el, így a török kiűzése után a bécsi udvar igyekezett erős korlátok közé szorítani a rendi erőket.

Másrészt a háborús terhek és pusztítások miatt fellépő pénzhiányt jelentős adóemelésekkel próbálták orvosolni, s ez a jobbágyságon túl a nemesség alsó rétegeit és a már említett, kiváltságaikat vesztett katonáskodókat is sújtotta.

amelyek kezelésében I. Lipót és tanácsadói nem tanúsítottak kellő bölcsességet, mértékletességet.

Thököly Imre (forrás: Wikipédia)

Hogyan látja Thököly Imre szerepét a korban?

Thököly Imrére sokáig II. Rákóczi Ferenc előfutáraként, vele szinte egyenrangú szabadsághősként tekintettünk, jól mutatja ezt szobrának elhelyezése a millenniumi emlékművön. Igen fiatalon, gyermek- és kamaszkori traumák után csöppent a magyar és erdélyi politika színpadára, s tehetsége, szervezőkészsége, hadvezéri talentuma hamar megmutatkozott,

Miközben a felekezeti és rendi szabadságjogok, s ezzel a magyar állami különállás terén az 1681. évi országgyűlésen elért eredmények kivívásában ma is pozitívan értékelhetjük a szerepét, aközben a török függésbe átvitt felső-magyarországi fejedelemség létrehozását már nem tekinthetjük az ország és nemzet egysége szempontjából előremutató fejleménynek. Politikai szerepe akkor vált igazán negatívvá, amikor a török kiűzésének idején is kitartott az oszmán szövetség mellett, s ezért neki és a magyarságnak is súlyos árat kellett fizetnie, épp az imént ismertetett okok miatt.

Milyen politikus, milyen államférfi volt II. Rákóczi Ferenc?

Rákóczi a nemzeti romantika korában vált az egész magyar nemzet számára egy általános szabadságeszményt megtestesítő ikonná, és nem is alaptalanul. Az én generációm számára II. Rákóczi Ferenc és kora romantikus Jókai-regények, ifjúsági kalandregények, filmek és televíziós sorozatok révén elevenedett meg, s magam is ezek nyomán fordultam érdeklődéssel a korszak felé. A Tenkes kapitányát, gondolom, senkinek sem kell bemutatni.

Laczkó Géza és főként Szász Imre regényei már a hősök és antihősök világánál jóval összetettebb, valósághűbb és történelmileg is hitelesebb módon ábrázolták a korszakot, amely továbbra is izgalmas maradt számomra, és egyre alaposabb megismerésre ösztönzött. Történészként, hadtörténészként pedig azzal kellett szembesülnöm, hogy az egyébként jól kutatott korszakban is számos megoldatlan probléma, feldolgozatlan részterület vár még a kutatókra. Ráadásul minden nemzedék új kérdéseket fogalmaz meg és új nézőpontból közelít az elmúlt korok felé, így mindig szükség lesz rá, hogy újrarajzoljuk a már jól ismertnek vélt képet is nemzeti múltunk jelentős személyiségeiről és korszakairól.

tanult, több nyelven beszélő, író ember, küldetéstudattal rendelkező fejedelem, jelentős állam- és hadszervező, ugyanakkor kevéssé sikeres hadvezér volt.

Zrínyi Ilona képmása. 17. századi magyar festő munkája

Milyen kép rajzolódik ki Rákócziról, a magánemberről?

Talán éppen a személyisége még kevésbé feldolgozott. Viszonylag jól ismerjük a gyermek- és serdülő korában őt ért traumákat: édesapját, I. Rákóczi Ferencet nem is ismerhette, apai nagyanyjáról, Báthory Zsófiáról pedig csak halvány emlékképei voltak. Édesanyja, Zrínyi Ilona családi „öröksége” a kivégzett nagyapa, Zrínyi Péter és nagybácsi, Frangepán Ferenc Kristóf, valamint a kolostorban elborult elmével meghalt nagymama, Frangepán Katalin emléke volt, anyjának fivére, Zrínyi János pedig a Thökölyvel való összejátszás vádja miatt került holtig tartó tömlöcbe.

Mostohaapját, Thököly Imrét sem kedvelte, és érezhető, hogy második házassága és a nála valamivel fiatalabb férjéhez való ragaszkodása miatt hőn szeretett édesanyját sem tudta teljesen megérteni.

Mostohatestvérei is születtek, akik ugyan nem érték meg a felnőtt kort, de kisgyermekként bennük is riválist láthatott. Ehhez persze rögtön hozzá kell tennünk, hogy messzire mutató lélektani megállapításokat már csak a források szűkössége sem engedélyez számunkra.

Rangja alapján a magyar arisztokrácia élvonalába tartozott, vele legfeljebb a birodalmi hercegi címet nyert Esterházy Pál nádor állhatott egy sorba.

Rákóczi emlékiratainak 1739-ben, Hágában megjelent első kiadása

Tehát európai szinten is tényezőnek számított a későbbi fejedelem?

Egyértelműen! Rangjára és hatalmas vagyonára nem csupán Magyarországon, de Európa-szerte is tekintettel voltak, ennek megfelelően sikerült politikai házasságot kötnie. Házasságában előbb ifjú feleségének féltékenysége okozott hétköznapi gondokat, később a bécsújhelyi börtön és a bujdosás miatti kényszerű különélés lelkileg is teljesen eltávolította egymástól a feleket, és mindketten mással vigasztalódtak.

Rákóczi szerelmi kapcsolata Elżbieta Lubomirska lengyel hercegnővel részben politikai természetű volt. Később, a Napkirály udvarában voltak még viszonzatlan szerelmi fellángolásai, de élete utolsó évtizedeit már valóságos remeteként, illetve kolostori fegyelemben élte le.

Hogyan fért meg Rákóczi vallásossága az élet habzsolásával?

A mélyen megélt istenhit ifjú korától kezdve jellemezte, de mivel a világi örömöket – a rendkívül diszkréten kezelt nőügyek mellett kártya, vadászat, fényűzés – valóban nem vetette meg, néhány kortársa felszínes ítélettel álszentnek nevezte a fejedelmet.

amelyet a környezetétől is megkövetelt. Udvara, familiárisai, jobbágyai felé mindig – a magyar feudalizmusra egyébként is jellemző – patriarchális viszonyt tartotta mérvadónak, s fejedelemként alattvalóival szemben is ekként viselkedett. A marosvásárhelyi országgyűlésen Erdély rendjei ezért is tisztelhették meg „a haza atyja” címmel.

Emberi gyengéi közül megemlíthetjük még, hogy az emigráció szűkös anyagi viszonyai között is folyton terveket kovácsolt a szabadságharc újraindításához szükséges szövetségkötések céljából, s eközben sokat költött olyan kalandorokra, akiknek mesterkedésein udvari emberei hamarabb átláttak, mint ő maga. Pénzszűkében pedig előfordult, hogy nem az efféle kiadásokat fogta vissza, hanem szegény Mikes Kelement számoltatta el filléres bevásárlási tételekről. Amikor ezt Mikes zokon vette és szóvá tette, Rákóczi neheztelt meg, s végül Mikesnek kellett kiengesztelnie őt.

Mit tekinthetünk a fejedelem fő víziójának, amiért végül belevágott a szabadságharcba? És mi kellett volna ahhoz, hogy megnyerjék a Habsburgok elleni háborút? Vagy eleve reménytelen volt?

1697-ben még nem vállalta, hogy a hegyaljai felkelők élére álljon. Ez természetes, hiszen ekkor még folyt a török elleni háború, a felkelők pedig épp a törökkel szövetséges Thököly nevében bontottak zászlót. Ekkor még törekedett is rá, hogy ne adjon támadási felületet a bécsi udvar számára. A békekötés után barátja, Bercsényi Miklós hatására egy főúri-nemesi szervezkedésbe kezdett, levélben kérve XIV. Lajos francia király pártfogását, akinek felesége révén rokona is volt. Az összeesküvés azonban lelepleződött, s bár Bercsényinek és Rákóczinak is sikerült megszöknie, a felkelés kitörése már nem rajtuk, hanem a tiszaháti bujdosókon múlott: Esze Tamás és mások keresték fel őket lengyel földön, és a spanyol örökösödési háború által teremtett stratégiai helyzetben született meg a lehetőség a fegyveres felkelés kirobbantására.

Rákóczi céljává így az uralkodóval való kiegyezés vagy a teljes szakítás vált, de mindkét esetben feltételül szabta Erdély önállóságának helyreállítását. Ez teljesen megfelelt volna a 17. századi európai helyzetnek, de az oszmánok visszaszorításával kialakult hatalmi viszonyok között már nem volt realitása, az örökösödési háború alakulása miatt pedig a kellő katonai és politikai erő sem állt rendelkezésre ennek kicsikarásához.

Rákóczi arcképe Tobias Kärgling 1812-es festményén

Vagyis?

Mivel a francia hegemóniától tartó angolok és hollandok is a Habsburgokat támogatták, a franciáknak saját céljaik eléréséhez sem volt elég erejük, Rákóczi megsegítéséről így le kellett mondani. Rákóczi ügyét az északi háború résztvevői sem tudták a maguk hasznára fordítani, a fejedelem így végül szövetséges nélkül maradt. A magyarság katonai ereje pedig nem csupán ahhoz volt kevés, hogy egyedül szálljon szembe a Habsburgokkal, de a frissen kiszorított török is veszélyt jelentett volna egy teljesen önálló, nyugati erőforrások nélkül maradó rendi államra,

Ha kicsit előre szaladunk az időben, Mária Terézia trónra lépésének időszakában lehetősége lett volna a magyarságnak elszakadni a birodalomtól, s hogy ezt nem tette meg, hanem „életét és vérét” ajánlotta fel a királynőnek, azt is a fenyegető török veszéllyel magyarázhatjuk.

Mészáros Kálmán

Mi a szabadságharc mérlege a legújabb eredmények és értékelések alapján?

A Rákóczi-szabadságharc egy hosszú és véres küzdelem volt, amelyben talán 80-100 ezer ember is életét veszíthette, a végén évekig tomboló pestisjárvány áldozatainak száma pedig több százezer fő lehetett. A már ismertetett okok miatt a katonai vereség elkerülhetetlenné vált, de I. József békülékeny politikája és a hozzá feltétlenül hű Pálffy János főparancsnoki kinevezése a felkelés végén olyan lehetőséget biztosított a kurucok számára, amely a súlyos vereség vagy a káoszba torkolló

A szatmári békében kurucok és labancok nyújtottak kezet egymásnak, s ezzel helyreállt a rendi nemzet egysége, I. József halála után pedig öccse, III. Károly is bizalommal fordult „magyar alattvalói” felé, s így az uralkodó, illetve a dinasztia és a nemzet tartós kiegyezése is megvalósulhatott. Ezzel pont kerülhetett egy másfél évszázados küzdelem végére, és kezdetét vehette a 18. század békés, csendes, országépítő munkája, amelynek persze szintén voltak vesztesei is, például a hazai protestantizmus.

Miben áll ezen túlmenően a szabadságharc jelentősége? Milyen pozitív hozadékról beszélhetünk?

Rákóczi szabadságharca nélkül a magyar államiság olyan súlyos csorbákat szenvedett volna, amelyekkel az örökös tartományoknak már egy évszázaddal korábban szembe kellett nézniük. A magyar rendiség elég erős volt hozzá, hogy ezt megakadályozza. Történetírásunk sokáig szembe állította egymással a bujdosást választó Rákóczi és a nélküle is békét kötő Károlyi Sándor szerepét. Az előbbire sokáig az ideális – vagy éppen  morális – politika képviselőjeként tekintettek, utóbbit pedig vagy árulással vádolták, vagy reálpolitikusnak nevezték.

Leszögezhetjük azonban, hogy

éppen ezért a reális és ideális politika szembeállításával még nem adhatunk kellő választ a kérdésre. A nemzeti és társadalmi érdekek gyakran eltérő karakterek egymást kiegészítő szerepét kívánják meg, lélektani szempontból pedig érthető, ha az igaz ügy képviselőit héroszi magasságokba emeli a kollektív emlékezet, a bukásokat pedig bűnbakképzéssel, árulással magyarázzák. Sajnos, az emlékezetpolitika is gyakran ragaszkodik ezekhez a leegyszerűsítő magyarázatokhoz.

Aki Rákóczi nélkül békét kötött a Habsburgokkal: Károlyi Sándor (forrás: Wikipedia)

Ön mit gondol Rákóczi és Károlyi szerepéről?

A történettudomány nem válhat az emlékezetpolitika szolgálójává, éppen ezért újabban Rákóczi és Károlyi esetében a két történelmi személyiség és az általuk képviselt két politikai irányzat egymást kiegészítő szerepét emeljük ki. Magam is úgy vélem, hogy

„vagy-vagy” helyett tehát az „is-is”-t tartom megfelelő válasznak.

Rákóczit ugyanakkor nem csak a néphagyományban gyökerező és a nemzeti politika által személye köré font kultusz miatt helyezhetjük az első helyre, hanem azért is, mert Károlyi reálpolitikájának előfeltételei sem jöhettek volna létre a nevével fémjelzett szabadságküzdelem nélkül.

Nyitókép: id. Georg Philipp Rugendas: Kuruc–labanc lovas párbaj