Éljen a király! De él-e még a brit birodalmi közösség?

Az egykori brit gyarmatbirodalom függetlenedett államainak önkéntes közössége, a Brit Nemzetközösség (British Commonwealth of Nations) 1926-ban alakult meg, hivatalos neve 1949 óta pedig a brit jelző nélkül használatos (Commonwealth of Nations), jelezve, hogy a társult államok szabadok és egyenrangúak.

amelynek célja egyrészt az egymással bonyolított szabad kereskedelem és a gazdasági kapcsolatok olajozott feltételeinek biztosítása, másrészt a brit hagyományokból származó képviseleti demokrácia és alkotmányos berendezkedés, az emberi jogok és az egyéni szabadságjogok tiszteletének promotálása.

A Nemzetközösség vezetője a brit király, az 56 tagállam közös ügyeit intéző Nemzetközösségi Titkárság székhelye London, a tagállamok egymástól teljesen független, szuverén államok, amelyek szabad társulás keretében kapcsolódnak egymáshoz.

Az 56 tag közül 15 állam olyan monarchia, amely saját önálló politikai berendezkedésén túl a brit királyt fogadja el uralkodójának (ezek az úgynevezett „nemzetközösségi királyságok” (Commonwealth realm)); 5 ország olyan monarchia, amely saját királyi uralkodóházzal rendelkezik (Brunei, Eswatini (a régi Szváziföld), Lesotho, Malajzia és Tonga); a többi 36 ország államformája pedig köztársaság (például Ciprus, Szingapúr, India vagy a Dél-Afrikai Köztársaság).  

Az 56 állam azt jelenti, hogy a világ minden negyedik állama a szövetség része. A Nemzetközösségnek

(olyan népes államok is tagok, mint India, Banglades vagy Nigéria). Területe 31 millió négyzetkilométer, ami a világ szárazföldjeinek 21 százalékát teszi ki (hiszen olyan hatalmas területű országok is tagok, mint például Kanada vagy Ausztrália); és a világ minden földrészén fekszik tagállama.

A „nemzetközösségi királyságok” pünkösdi királyságok?

III. Károly a Nemzetközösség feje címen túl az 56 tagállam közül tehát 15-ben az adott ország saját államfője, uralkodója is. Ezen államok az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Antigua és Barbuda, a Bahama-szigetek, Belize, Grenada, Jamaica, Pápua Új-Guinea, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, a Salamon-szigetek és Tuvalu.

A közös uralkodó személye, a perszonálunió miatt ezen államok szorosabb államjogi viszonyban vannak az Egyesült Királysággal, ők alkotják a Nemzetközösség magját.

Mégis, az ő körükben is tapasztalható az a tendencia, hogy államformabeli különállással is demonstrálni kívánják teljes, jelképszerűen felmutatható függetlenségüket, vagyis

Legutóbb a karibi szigetállam, Barbados változtatta államformáját köztársasággá 2021-ben.

A Karib-térség más nemzetközösségi államai közül csak Belize van abban az alkotmányos helyzetben, hogy nemzetgyűlése határozhat az államforma megválasztásának ügyében, a többi országban ilyen kezdeményezés esetén kötelezően népszavazást kell tartani a kérdésről. Saint Lucián, a Bahama-szigeteken, Jamaicában és Saint Kitts és Nevisen egy egyszerű többség elegendő lenne a referendumon, míg Antigua és Barbudán, Grenadán és Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken már csak a voksolók kétharmada tudná eldönteni a kérdést. Ez utóbbi szigetállamban 2009-ben tartottak is egy népszavazást, de nem lett meg a szükséges többség, így II. Erzsébetet nem tudták lecserélni egy helyi köztársasági elnökre.

A BBC tudósítója Saint Kitts és Nevis szigetein azt tudta meg, hogy ez a kérdés élénk vita a közbeszédben, viszont nincs napirenden a politika világában – a függetlenségét négy évtizede elnyert szigetállamban a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállás érdekli leginkább a helyieket, nem az alkotmányos berendezkedés.

A régióban Jamaica szigetén élénk politikai vita zajlik a köztársasági kérdésről, Antigua és Barbudán pedig három éven belül szeretnének egy referendumot tartani.

Megmarad-e III. Károly koronáján Ausztrália és Kanada ékköve?

A kis államoknál izgalmasabb és nagyobb súlyú kérdés azonban az, hogy a „nemzetközösségi királyságok” két nagy állama, Ausztrália és Kanada hogyan áll ehhez az ügyhöz.

A BBC Sydney-ben élő tudósítója szerint

az ausztrálok teljesen irrelevánsnak érzik ezt az eseményt annak ellenére, hogy a brit király szombattól hivatalosan egyúttal az ő megkoronázott uralkodójuk is. Elgondolkodtató összefüggés, hogy a brit trónörökösök esküvői, illetve II. Erzsébet királynő temetése a távoli szigetállamban is nagy érdeklődésre számot tartó, kiemelt médiaesemények voltak.

A furcsa ellentmondásnak nemcsak az az oka, hogy III. Károly népszerűsége jelentősen alulmúlja királyi édesanyja statisztikáit, hanem inkább az, hogy a köztársasági eszme egyre elfogadottabb és támogatottabb az ausztrál társadalom különböző köreiben.

Negyed évszázada, 1999 novemberében népszavazást tartottak az országban az államforma megváltoztatásáról, de a köztársasági mozgalom kezdeményezése elbukott. Szakértők szerint viszont

Az ausztrálok többsége szeretne felszámolni minden olyan történelmi hagyományt, amely a brit gyökerekhez (ráadásul a gyarmati múlthoz) köti, és szeretne felerősíteni minden modern kezdeményezést, amely az önálló ausztrál identitáshoz köthető.

A népszavazás megrendezése előtt azonban több akadály tornyosul: a kormány először a bennszülöttek státuszát szeretné rendezni az alkotmányban, míg az államforma ügyében, illetve a leendő köztársasági elnök közvetett vagy közvetlen megválasztásának kérdésében elvarratlan viták vannak a közéletben. Ráadásul az ausztrál jogszabályok szerint népszavazás esetén a voksolók többségének igennel kellene szavaznia, és a hat szövetségi államból négyben az igeneknek kellene győznie, hogy érvényes és eredményes legyen a voks –

Kanadában hasonló a közömbösség a londoni koronázási ünnepséget illetően. Mivel az államfő szerepe ceremoniális, közjogi befolyása nincs Kanadában, a személye a meghatározó, súlyának mértéke a felé irányuló szimpátia – a kanadaiak szerették II. Erzsébetet, de kevéssé tudnak mit kezdeni III. Károllyal. Közvélemény-kutatások szerint a kanadai választópolgárok körében is nő a köztársasági berendezkedést támogatók aránya, egy áprilisi felmérés azt mutatta ki, hogy a válaszadók többsége már nem támogatja, hogy Kanada az alkotmányos monarchia hagyományát folytassa.

A brit állami gyökerekhez és a monarchikus hagyományokhoz való viszonyról szóló vitát éppen II. Erzsébet halála és az utódlás gerjesztette fel:

amikor az uralkodóváltással egyúttal el kellene döntenie Kanadának, milyen jövőbeli viszonyt akar ápolni az Egyesült Királysággal a közös uralkodó okán. A francia történelmi hagyományokkal bíró Quebec tartomány gyűlése tavaly év végén egy olyan határozatot fogadott el, amely felmenti a képviselőket a brit (kanadai) uralkodó iránti lojalitás alól.

Habár ezek a jelek mind arra utalnak, hogy Kanadában elindult az erről szóló közéleti vita, szakértők figyelmeztetnek: nagyon nehéz lesz az elmozdulás, ugyanis a kanadai jogrend szerint mind a parlamenti alsóháznak, mind a szenátusnak el kell fogadnia a többségi határozatot, illetve az állam mind a tíz tartományának egyhangúan támogatnia kell a döntést ahhoz, hogy az ország államformáját megváltoztathassák. Ez pedig jelenleg egy lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

csak a brit királyi családtól való elválást. Írország példája azonban 1948 óta precedensértékkel bír: az írek a köztársasággá válást követően elhagyták a Nemzetközösséget is, majd később, 2003-ban így tett Zimbabwe is.

Nyitókép: Képeslap III. Károly portréfotójával a londoni utcán 2023. április 20-án   (forrás: Daniel LEAL / AFP)