Főrabbi Gyöngyösi Márton széder-vacsorájáról: Ez mindennek az alja

2023. április 09. 08:55

Az, hogy a Mazsihisz elnöke és a Jobbik-vezető együtt vettek részt egy ilyen eseményen, „alapjaiban zaklatja fel a magyarországi valós, hívő zsidó közösséget” – véli Róna Tamás.

2023. április 09. 08:55
null
Kacsoh Dániel

„Nem jutok szóhoz” – először így kommentálta megkeresésünkre Róna Tamás főrabbi azt a hírt, miszerint David Pressman amerikai nagykövet többek között a Jobbik–Konzervatívok elnökének, Gyöngyösi Mártonnak a társaságában ünnepelte a Pészah első estéjét egy kóser vacsorával. Erről mind Gyöngyösi, mind Pressman posztolt a közösségi médiában.

A vacsorán jelen voltak még a Magyarországi Zsidó Hitközség Szövetsége (Mazsihisz) képviselői, köztük Heisler András elnök is.

Amikor még együtt tüntettek a parlamenti pártok

Az, hogy a Mazsihisz képviselői és Gyöngyösi egy asztalnál ülve ünnepeltek, azért is meglepő, s verte ki a biztosítékot sokaknál, mert 2012-ben pont a jobbikos politikus antiszemita kijelentései miatt kezdeményezett a hitközségi szövetség tiltakozó tüntetést a Kossuth Lajos térre, ahol valamennyi parlamenti frakció, így a Fidesz akkori vezetője is felszólalt – leszámítva természetesen a Jobbikot.

Gyöngyösi a következő mondatával verte ki akkor a biztosítékot a parlamentben: „Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”

 

Főrabbi: Ez bűn, mindennek a legalja

Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet, a Zsima elnöke úgy véli, az, hogy a Mazsihisz elnöke és Gyöngyösi együtt vettek részt egy ilyen eseményen, „alapjaiban zaklatja fel a magyarországi valós, hívő zsidó közösséget”.

A főrabbi egyenesen úgy fogalmazott:

a családtagokat, minden magyar zsidót és olyan jó érzésű honfitársainkat, akik elítélik az antiszemitizmust. Éppen a széder estén, Pészah, azaz a rabságból a szabadságba való eljutás ünnepén történik ez, pedig Egyiptomból kifele, nem pedig vissza kellene menni. Nem túlzás, ha azt mondom: zsidó vezetőként egy asztalhoz ülni egy olyan politikussal, aki a világégés legrosszabb napjait idézte meg és azóta még bocsánatot se kért a zsidó néptől, az bűn, mindennek az alja.”

 

A nyitóképen Gyöngyösi Márton, Heisler András és David Pressman (forrás: az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének Facebook-oldala)

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
loci__
2023. április 11. 18:27
Nem is értem, hogy normális tisztességes és ép eszű sok-sok zsidó ember. képvislúja hogy is ülhettek le egy tök zsidó faj gyűlölő
Jooee
2023. április 10. 20:31
Ferinek a bandájához tartozik pedig ez senkiházi.
pantharei01
2023. április 10. 12:37
Új locsoló versike: "Széderestén jártam, zsidókat listáztam, el akartak szökni, szabad-e....?????" Még nem szabad, de láthatólag nem távoli valóság lehet...... Ez a Heisler mindíg is egy undorító alak volt. (a két másik vacsorázgató társával együtt!!!). A Széder este egy bensőséges zsidó ünnep. A Széder egy héber szó, jelentése = Rend. A Mazsihisznél ez a rend, óriási. Széder este a normális zsidó ember a szeretteivel ünnepel, vacsorázik, imádkozik. A SAJÁT Közösségében. Heisler is ezt tette! Ez az ő közössége...... Ha a Mazsihisz most megvárja a közelgő, egy hónapon belüli választást, és hagyja ezek után "emelt fővel" elmenni, akkor ezzel meggyalázzák a sok halott mártír emlékét. Ezt nem tehetik, azonnali rendkívüli közgyűlésen kell minden stallumától megfosztani és meneszteni. Mert: Hogy lehet egy ilyen figura a külföldi zsidó szervezetek alelnöke továbbra is, stb..stb.. NEM MARADHAT továbbb egy percig SE! Az nem elég, hogy egy hónap múlva lesz választás, és ő már nem lesz. Hanem MENESZTENI KELL!!! Azonnal! Ha nem teszik, akkor az a Mazsihisz teljes erkölcsi végét jelenti, ami azért már amúgyis elég közeli.
parrlev
2023. április 10. 09:32
Az antiszemita megnyilvánulás ezek szerint soha el nem évülő bűn. Pedig ezt sok esetben maguk a zsidók gerjesztik! Pl.: A Biblia szerint a zsidók kiirtották a sekhemi férfiakat, Szihon, Jerikó és Jeruzsálem őslakosságát, sok tízezer palesztint... Kun Béla és Rákosi Mátyás rémuralmai. Esküszegő, alkotmánysértő Göncz Árpád. A magyart végtelenül megvető, lenéző felfuvalkodott aljas Szabad György (OE 2636/1992, SzGy 119/94. Magyar gyűlölő zsidó bírók és bíróságok (LFB B.2007.V.467.).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!