Nagyon kiakadtak a német cégek Orbánra

Hosszú panaszlistát közölt a Der Spiegel a magyar kormánnyal és különösen Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban, a cikk következtetése pedig nem más, mint hogy – bár korábban kimondottan gyümölcsözőek voltak a német-magyar gazdasági kapcsolatok – most egyre több német cég kezdi magát kényelmetlenül érezni, miután a kormány deklarált céljává vált magyar kézben tudni az ipar nagyobbik részét. Közülük tucatnyinak a vezetője pedig megelégelte a hallgatást, és kipakolta sérelmeit a kormánnyal kapcsolatban.

Az építőanyag kapcsán kimondottan nehezményezték például a bányászati járulék, az (egyébként a háború miatti krónikus építőanyaghiány ellenében bevezetett) építőanyagexport-korlátozás és a kőbányák felé támasztott állami előírásokat, kiemelve Lázár János miniszter közelmúltbeli építészetitörvény-tervezetét.

Szerintük a kormány ezzel akar nyomást gyakorolni a külföldi cementgyártókra, hogy adják fel magyarországi érdekeltségeiket.

A Spiegel szerzője szerint a metódus a következő: az érintett befektetőket bürokratikus terhekkel és szabályokkal puhítják, majd jön a visszautasíthatatlan kivásárlási ajánlat, „magyar vállalkozóktól, lehetőleg olyanoktól, akik Orbán hosszú regnálása alatt csináltak maguknak karriert”.

A cikk számos éles, már-már kirohanásszerű mondatot tartalmaz, efféléket:

• a német cégek felé nyújtott kismillió kedvezményt pedig úgy fordították le, hogy Orbán „agresszíven kampányolt a német autó- és elektronikai cégek letelepedése mellett, alacsony adókkal és segítőkész hatóságokkal csábítva”.
• többször visszatér a magyar tulajdon arányának növelésére vonatkozó szándékra, mint valami rossz dologra, mondván: „hátrányban vannak a külföldi cégek”,
• illetve kiemeli, hogy „a magyarországi német cégek 18 százaléka a jogbiztonság hiányát nevezi meg a legnagyobb befektetési kockázatként az országban”.

A cikk citálja a CDU/CSU európai szóvivőjét, Gunther Krichbaumot, aki már egyenesen „maffiamódszerekre” és „kisajátításszerű beavatkozásokra” panaszkodik, mondván, az EU-ban nem gondolta, hogy ilyesmi elképzelhető.

Innen köt át a cikk az uniós kritikákra, emlékeztet a jogállamisági eljárásokra, a kötelezettségszegési eljárásokra, amelyek közül ötöt a „külföldi cégek elleni támadások miatt” indított, megállapítva közben, hogy Budapest 2014 óta harminc alkalommal avatkozott bele az üzleti életbe – jellemzően külföldi befektetők ellenében és magyar mellett.

Előhozzák egy osztrák térkő- és betonelemgyártó cég vezetőjének példáját is, aki szintén a romló körülményekre és korrupcióra panaszkodik.

A cikk kitér a kiskereskedelmi láncok kérdésére is, mondván, „a kormányfőt rendkívül bosszantja, hogy olyan német áruházláncok, mint a Lidl , az Aldi vagy a Spar uralják a piacot”, amelyekre a szerző szerint ráterheli az infláció egy részét a hatóság árakkal és a különadóval. Márpedig az Orbán-kormány olyan szerintük, hogyha egy helyütt felhagy a külföldi tőke zaklatásával, újrakezdi máshol.

Előkerül a Budapest Airport példája is, ami 2007 óta a düsseldorfi Avi Alliance cég többségi tulajdonában van (a cikk mondjuk nem tér ki rá, hogyan is került oda), amelyre többször ajánlatot tett a kormány és magánbefektetők is, miközben egyes felújítási munkákat és egy hitelfelvételt sem engedélyeztek.

Orbánék „gazdasági nacionalizmusa kifejezetten az EU ellen irányul, amelyet minden rosszért felelőssé tesz” – sumázzák – „Brüsszelben erősen korruptnak tartják az Orbán-rendszert”.

Aztán következnek a korrupciós vádak, elsősorban a miniszterelnök családtagjai és Mészáros Lőrinc kapcsán, illetve az EU által előírt 27 szupermérföldkő, amelyek teljesítése kapcsán a szerző szkeptikus – itt Polt Péter és Orbán Viktor barátságát emeli ki, illetve megjegyzi:

Orbán taktikája, amivel mégis maga mellett tartotta a német ipart, az volt, hogy csak bizonyos szektorokat pécézett ki a cikk szerint, míg a Volkswagent, a Daimlert és a BMW-t „behálózta és dédelgette”. Szomorúan jegyzik meg, hogy szerintük éppen ezért nem számíthatnak például a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara támogatására, mert a kamarában úgy látják, hogy persze, az újabb és újabb feltételek nem jók, de „a német befektetők kiváló elhelyezkedési tényezőket találnak, különösen az exportban erős ágazatokban”, vagyis, alles zusammen, megéri a dolog.

Ezzel szemben a cikk idézi a szövetséges CSU EP-képviselőjét, miután Monika Hohlmeier

s olyanokat mondott, hogy Orbán egykor sokat tett a hazájáért, most azonban „kleptokrata vonásokkal rendelkező ember”, akit meg kell állítania az EU-nak és a tagállamoknak.

Nyitókép: Emmanuele Contini / NurPhoto / AFP