Komplett fajokat pusztít ki a távol-keleti mikroszkopikus gomba

A békák nem örvendenek túlzott népszerűségnek a világon, gondoljunk csak arra, hogy a hercegnőknek is le kell gyűrniük az undorukat az átokmegtörő, királyfivá változtatós békacsókhoz. Ugyanakkor a kétéltűek elképesztően fontos szerepet töltenek be nemcsak a vadonban és a többi itt élő állat és növény életében, hanem közvetlenül az ember környezetében is. Most azonban

– tudjuk meg Ujszegi Jánostól.

Az ELKH ATK Növényvédelmi Intézetéhez tartozó Evolúciós Ökológiai Osztály tudományos munkatársa gimnazista kora óta megszállottan foglalkozik a békákkal. Ekkor még csak terráriumban tartott néhányat, illetve a National Geographic hasábjait bújta, egyetemen pedig (ELTE Biológia BSc., majd MSc., végül PhD.) már teljes odaadással szentelte a hosszú szemesztereket ezeknek a kétéltűeknek, illetve az őket sújtó gombás megbetegedéseknek. Doktori kutatásában arra volt kíváncsi, hogy a békák milyen kémiai anyagokkal tudnak védekezni a Batrachochytrium dendrobatidis (röviden Bd) nevű gomba fertőzése ellen; mellette pedig azzal is foglalkozott, hogy a hőmérsékletváltozás vajon miként hat a gombára – amely éppen azért nem tud emlősökre terjedni, mert 28-30 Celsius fok fölött nem életképes. Ezzel kapcsolatban Dr. Hettyey Attila (tudományos főmunkatárs ELKH ATK NÖVI) kutatásvezető irányításával, többedmagával, közreműködött egy OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal) pályázat elnyerésében. Aztán jött a baktériumok és a kétéltűeket fertőző gombák viszonyának feltárása, majd egy saját OTKA projekt a Bd hatásának földrajzi változatosságát befolyásoló tényezőkről, amelyek most is zajlanak.

mint Ujszegi elmondja, a Távol-Keletről származó mikroszkopikus faj ott gond nélkül együtt él az ottani békafajokkal, hiszen több százezer éve együtt fejlődtek, így kiszelektálódott a gombával komolyabb gond nélkül együtt élni képes populáció. „Számukra a Bd-fertőzés csak akkor lesz végzetes, ha más dolgok miatt legyengül a szervezetük, vagy esetleg több kórokozó egyszerre támadja meg őket” – csakhogy a múlt században az ember széthurcolta ezt a gombafajt a világon. Az ott befogott, állatok – amiket akár kutatási, akár étkezési (!) célokra, akár hobbiállatként vittek világszerte mindenhova – megszöktek, vagy éppen csak a tartóvizüket öntötték ki gondatlan kezek, így jelenleg minden kontinensen megtalálható már a Bd.

Márpedig ahol megjelenik, ott komoly gondokat okoz: az őshonos populáció ugyanis sosem találkozott még ezzel a kórokozóval, amely így „roppant sikeres tud lenni, mert számos fajnál nincsen ellene elég erős, már kialakult védekezőképesség”, és mivel, mint a kutató mondja, elég széles a gazdaspektruma, könnyen terjed újabb és újabb fajokra.

Ez voltaképpen hasonlít az evolúciós szelekcióhoz, ugyanakkor teljesen természetellenes a sebessége, hiszen száz év alatt játszódott le itt az, ami százezer év alatt történt meg a gomba szülőhelyén – mutat rá Ujszegi. Ennek hatása pedig összemérhetetlen a puszta evolúcióéval: volt, ahol a teljes békaállomány 90 százalékával már végzett, és csak az a 10 százalék maradt életben, amely immunis volt valamelyest a Bd-re. De más fajok még ennyire sem voltak szerencsések és teljesen kipusztultak a vadonból. Ezen pedig még tovább rontanak az emberi tevékenységek, amelyek további stresszfaktorként működnek a békáknál. „A szűkülő élőhely miatti zsúfoltság egy-egy kis tóban növeli a gomba átadásának esélyét; a stresszhormonok magas szintje a békák testében csökkenti az immunvédekezés hatékonyságát, akár a klímaváltozás miatti, akár a zaj-, akár a vízszennyezés miatti stresszt nézzük, így kevesebb energiája marad a szervezetnek is a védekezésre” – sorolja. Kicsit olyan – hoz váratlan párhuzamot –, mint amikor megérkeztek a telepesek Amerikába, az indiánok egy részét pedig kiirtották olyan behurcolt betegségek, amelyek addigra már az európaiakra ártalmatlanok voltak. Közben a telepesek a bennszülöttek környezetét is teljesen megváltoztatták.

Az analógia még abban is megáll, hogy az invazív, betegséggel szemben ellenálló fajok néhány esetben maguk is kiszorították a versenyben az őshonosokat, mint például az amerikai ökörbéka, amely a gombafajjal együtt terjedhetett el éppen emiatt.

Egyelőre nem bizonyított, hogy a probléma Magyarországon is széles körű fajpusztulásokhoz vezetett volna, a gomba jobban kedveli ugyanis az eggyel hűvösebb klímát; azonban egyértelműen jelen van hazánkban, s az említett környezeti és emberi tényező okozta változásokkal együtt már csak idő kérdése, és átbillentheti a mérleget a pusztulás felé; mint történt is ez feltehetőleg a Bükki Nemzeti Parkban a Mátra területén a sárgahasú unkák néhány élőhelyén.

Éppen ezért Ujszegiék küldetésévé vált tehát, mint fogalmaz, „a természetben is hellyel-közzel alkalmazható módszert” találni.

Ehhez a kutató „az Egyesült Királyságban, a Londoni Zoológiai Társaság Zoológiai Intézetében, a témában világszinten vezető kutatóinak segítségével megtanultam a módszertant, hogyan kell a karanténszabályokat betartani, az említett gombával megfertőzni, és megfigyelni az állatokat. Ezek az ellenőrzött körülmények között történő fertőzéses kísérletek alapvető fontosságúak, és sajnos szükséges áldozatok a folyamatok megismeréséhez vezető alapkutatások során” – mondja; a hazahozott tudást pedig kutatótársaival kamatoztatja most is. A gyakorlatban Ujszegiék olyan baktériumokkal kezdtek kísérletezni, amelyek nagyon hatékony gombaölő anyagokat termelnek. Természetesen nem arra kell gondolni, hogy szabadon engedték a baktériumot a természetben, hiszen ezzel potenciálisan ugyanolyan járványt idézhettek volna elő, mint maga a legyőzendő gomba. „Ehelyett nem az élő organizmusokat, hanem a baktériumok által termelt anyagokat szűrjük le, és ezekkel kezeljük a kétéltűeket”.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a kutatók kiválasztanak egy egyébként gyakori és stabil populációkkal rendelkező célfajt, jelen esetben a barna varangyot. Néhány egyedét megfertőzik a gombával, hogy megvizsgálhassák a gomba hatásait; majd fogják az említett baktériumkultúrából származó anyagcsereterméket, és ebben megfürösztik a békákat. „Az állatok kis petricsészékben ücsörögnek pár órán át, és egy hét múlva megnézzük, csökkent-e a fertőzés intenzitása, illetve, hogy okozott-e mellékhatásokat a baktériumleves-fürdő” – mutatja a módszertant Ujszegi. Emellett azzal is kísérleteznek, hogy „a gombát kis üvegcsében megkínáljuk többféle hígításban ezzel a baktérium anyagcsere-termékkel”.

A laboratóriumi eredmények egyelőre nagyon is biztatóak: az említett folyadék tíz százalékosra hígítva is szinte teljesen végzett a békákon tenyésző Bd-vel; a Bükki Nemzeti Parktól felkérést is kaptak, hogy vessék be új módszerüket helyben – ez a következő lépés.

Fotó: Harmos Krisztián

Vagyis a gyakorlati alkalmazás; mert ugyan, mint a kutató rámutat, ha csak laborkörülmények között lenne használható ez a hatékony és olcsó módszer, az is fontos előrelépés lenne. Például vannak olyan fajok a világon, melyeknek már csak fogságban szaporított állományai ismertek, ilyen esetekben a megfelelő fertőtlenítés alapvető fontosságú, de az igazi próba a tömeges alkalmazás lenne a gyakorlatban.

Hozzáteszi: természetesen ez nem azt jelenti, hogy köbméterszámra öntik majd folyamatosan a baktérium anyagcseretermékeket a természetes vizekbe, hogy fertőtlenítsék a békákat, hanem célzott, helyileg alkalmazható kezeléseket, hiszen egységesen alkalmazható, univerzális módszert sosem fogunk találni erre a problémára. „Bevett irányvonal ez az ökológiában, és a természetvédelmi biológiai kezeléseknél, de egyrészt nem állandó jelleggel, másrészt a most megcélzott faj, a sárgahasú unka éppen apróbb, akár csak néhány hektoliteres tavacskákban él a Bükkben, ezért a kezeléshez szükséges mennyiség előállítható”.

A kétéltűek túlélése minden ökoszisztémabeli szerepük mellett közvetlenül is érinti az emberiséget: „rengeteg olyan gerinctelent falnak fel, amelyek emberi betegségek terjesztői lehetnek, gondoljunk csak a malária megjelenésének újbóli eshetőségére Magyarországon. De nem csak szúnyogokat, szúnyoglárvákat, hanem az agrárium kártevőit is. A kétéltűek fogyatkozása bizonyos esetekben már most kézzelfogható anyagi veszteséget okoz, hiszen így csökkenhet a terméshozam” – mutat rá Ujszegi a tágabb összefüggésekre – „ráadásul ahogy természetes ellenség nélkül elszaporodnak a kártevők, úgy fordul kényszerből az ember a további kémiai növényvédelem felé, ezekre a szerekre ismét pénzt kell költeni, ráadásul bemosódnak a talajvízbe, az ivóvízbe, és ez már a hétköznapi ember egészségére is hatással lehet”.

Szerencsére Magyarországon is egyre több szuper munkát végző közösség foglalkozik ezzel, például az MME Kétéltű és Hüllővédelmi Szakosztálya, a Magyar Biodiverzitás Kutató Társaság, vagy a Pangea Egyesület, csak hogy néhányat említsek, csak rájuk kell keresni a neten. Mindenkit bátorítok, hogy ismerkedjen meg ezeknek a szervezeteknek a munkájával, írassa be gyermekét a táboraikba, kapcsolódjon be az egész család a programokba, hogy a társadalom egésze megértse miért fontos a természet- és környezetvédelem akármelyikünk számára. 

A kétéltűek nagyon fontosak, „de azt majd csak akkor vesszük észre, mennyire, amikor már nincsenek. Mint a méhek” – summázza. Márpedig, ahogy Albert Einstein mondta, ha kipusztulnának a méhek, az emberiség csupán négy évvel éli túl eltűnésüket.

Nyitókép: A Bd okozta tömeges pusztulás, MC Fisher képe