A katolikus templomokban ezen a napon barkaágakat szentelnek, amelyeket aztán a hívek magukkal visznek az ünnepi körmenet során. A mi éghajlati viszonyaink között a barkaág szimbolizálja a pálmaágakat, amelyeket Jeruzsálem népe és az ünnepi zarándokok kétezer éve Jézus lába elé terítettek. Az ünnep neve a görög „a pálmaágak vasárnapja” kifejezésből alakult ki, amely épp erre a gesztusra utal. Szent Márk evangélista így tudósít bennünket a történtekről: „Sokan az útra terítették ruhájukat, mások meg lombokat vagdaltak a fákról és az útra szórták. Akik előtte mentek és akik követték, így kiáltoztak: »Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely íme, eljön! Hozsanna a magasságban!«” (Mk 11,8-10) Érdemes persze megjegyezni, hogy sokan nem mint Isten fiát, hanem mint politikai „megváltót”, új királyt ünnepelték ekkor Jézus Krisztust.
A barkaszentelés és a körmenet mellett a katolikus szentmise harmadik különlegessége ezen a napon, hogy az evangélium Jézus szenvedéstörténetét tárja a hívek elé, amelyet sok helyen különlegesen „adnak elő”: van, ahol szereplőkkel elevenedik meg a passió, más helyeken a kórusok éneklik végig. Hogy mennyire elválaszthatatlan egymástól virágvasárnap és a nagyhét, jól mutatja ez is – legközelebb alig öt nap múlva, nagypénteken, Jézus kereszthalálára emlékezve olvassák (vagy épp éneklik) majd a passiót.