Nem csak a nyugdíjreform a baj, hanem Macron, aki Margaret Thatchernek képzeli magát – íme egy francia nézőpont a Mandineren!

Úgy tűnik, Macron egyre kevésbé népszerű önöknél, mintha egészen más ember állna Franciaország élén, mint első elnöki ciklusában.

Macront 2022 áprilisában újraválasztották az első, 2017 és 2022 közötti ciklusa után. A sajátosság az, hogy mindkét ciklusban a kisebbik rosszként esett rá a választás a franciák részéről. Sokan, különösen a második ciklusban, valójában Marine Le Pen ellen szavaztak, és nem Emmanuel Macronra. Ez fontos, mert ennek fel nem ismerése sok további félreértéshez vezet. Mert persze Macron nagyon ügyes, de arra apellál, hogy nagy különbséggel megválasztották, amit úgy értelmez, hogy a programját a franciák jóváhagyták, és így azt tehet, amit akar. És ez természetesen helytelen értelmezés, mert

Macronnak egyébként a nyugdíjreform volt az egyik fő célkitűzése a kampány során. Már az első ciklusa alatt próbálkozott valamivel, 2019-ben volt az első nyugdíjreform projektje, ami széles körben tüntetéseket eredményezett, az évek során létrejött egy erős társadalmi mozgalom, a „sárgamellényesek” mozgalma. Egymást követték a sztrájkok és tüntetések, az egyszerű emberek utcára vonultak Párizsban és mindenütt, a reform ellen is, de általános elégedetlenségből több minden miatt.

Például az üzemanyagárak emelkedése miatt.

Igen, a 2018-as sárgamellényes mozgalom maga az energiaárak emelkedése miatt indult be. De a hatalom nem értette meg őket, ezért is váltak egyre erőszakosabbá.  Egy évvel később az emberek ugyanilyen lelkiállapottal vonultak utcára a nyugdíjreform ellen 2019-ben. De akkor jött a pandémia is, így Macronnak vissza kellett vonnia a reformot. De 2022-ben, miután – ismét nem jószántukból, de – újraválasztották, folytatta a munkát, méginkább felháborítva az embereket, mert sokaknak, főleg a baloldalon, az volt az érzése, hogy becsapta őket az elnök:

Nem használhatod fel a voksunkat arra, hogy ezt a reformot igazold!”.

Egyébként Le Pen egész kampánya során ütötte a nyugdíjreformot, azt ígérve, hogy nem változtatja meg a nyugdíjkorhatárt. A nyugdíjreform ellenzéke egyébként igen széles, mert a reform láthatóan nem oldja meg az összes problémát, nagyrészt nem is foglalkozik ezekkel az új törvény, ám eközben sok ember érdekeit sérti. Ez megmagyarázza, hogy az ellenzék egyszerre jön mind a baloldalról, mind a jobboldal bizonyos részeiről, például egyes republikánusok. Íme a jobboldal érvei: a nyugdíjreform mellett nincs – születésösztönző – családpolitika, miközben a francia nyugdíjrendszer éppúgy beszedő-kiosztó, ahogy a magyar, vagyis a fiatalok befizetéseiből finanszírozzák az idősebbek nyugdíját. De ha a kormány nem családban gondolkodik, az nagy probléma. Egy másik szempont, hogy a nyugdíj kiszámítása nem túl kedvező azoknak a nőknek, akik megszakították a karrierjüket, hogy gyermeket szüljenek; ezeket az éveket nem számolják el nekik, így nekik még tovább kell dolgozniuk, miközben ők adtak életet annak a generációnak, amely most fizeti a nyugdíjakat az adójából.

Vagyis lényegében büntetik őket a gyermekvállalás miatt.

Igen, és ez persze meglehetősen igazságtalan, különösen a nők számára. Másik tény, hogy az idősek nem tudnak könnyen elhelyezkedni, mert a munkahelyeken egyetlen védelmük a diszkrimináció puszta tilalma, így a cégek nem érdekeltek a felvételükben. Eközben a gazdagok kifizethetik a „hiányzó éveiket”, így nyugdíjba mehetnek korábban, míg

– vagyis lennének, de nincs hol. Nálunk más európai országokhoz képest nagyon alacsony az 55 év felettiek foglalkoztatottsági aránya. Sokan közülük már most munkanélküliek, ezért a társadalombiztosítás tartja el őket – magyarán a nyugdíjrendszer finanszírozási problémája csak átalakult, de nem oldódott meg. És ezt még Macron is tudja, és elismeri…

Mekkora hiány indokolta ezt a reformot?

Nos, ez is érv: 10 milliárd eurós deficitről beszélünk, ami ugye óriási pénz, de mihez képest? Vannak olyan ágazatok, ahol jóval nagyobb a hiány, mégis finanszírozzák, vagyis igenis lenne erre is pénz. Az adócsalásoknál több pénz folyik el,

Ez igazából egybecseng Le Pen narratívájával.

Igen, különösen az övével. Fontos érv az is, hogy Macron nem azért csinál reformot, mert az önmagában hasznos vagy jó. Hanem azért, hogy jelzést küldjön az európai hatóságoknak, hogy „igen, megpróbálunk tenni valamit Franciaországban”. De ez a reform hosszútávon nem old meg semmit, és egyébként a hiányzó pénzt máshonnan is át lehetne ide csoportosítani.

De a tüntetések, amint említette, nem csak a nyugdíjreform ellen szólnak.

Igen, valójában most Macron fizet a népszerűtlenségéért. A külföldi sajtó viccesnek tartja a helyzetet: hajlamosak azt mondani, a franciák szimplán csak lusták, nem akarják, hogy több munkára kényszerítsék őket – hagyjuk már ezt! Persze vannak olyanok, egyes köztisztviselők, baloldaliak, kommunisták, vörös zászlóval, akik azt mondják, hogy 50 évesen nyugdíjba akarnak menni, de ez a kisebbség. Sokan a tiltakozók közül nem ismerik a nyugdíjreform pontos részleteit. Csak tudják, hogy nem szeretik Macront, úgy érzik, megveti őket, valójában nem szereti a franciákat, nem érti az országot, a föld felett jár. Az elnökre most hullik vissza a sárgamellényes ódium, most fizeti a félszívű választási győzelme cehjét és persze a politikai módszereinek is az árát. Jelenleg nincs többsége sem a Nemzetgyűlésben, ezért nagyon nehéz átnyomnia a törvényjavaslatait; és az utca emberei emlékeztetni akarják erre a tényre.

A The European Conservative-nak írt cikkemben azt írtam, hogy voltak nyugdíjreformok korábban is, de tömegtüntetés nélkül történtek: Francois Fillon republikánusai és a szocialistáké Marisol Touraine nevével fémjelezve. Vagyis egyértelmű:

Mely pártok aknázhatják ki ezeket a tiltakozásokat?

A közvélemény-kutatások szerint a jelenlegi helyzet fő nyertese a Nemzeti Tömörülés. Le Penék elég ügyesen játszották ki a nemzetgyűlési vitákban a kártyáikat, a vita során meg tudták őrizni a higgadt hangvételt, kritikusnak tűntek, de felelősségteljesnek. Míg a baloldali koalíció, az úgynevezett NUPES – zöld-szocialista-kommunista-melenchonista – koalíciója durva, személyeskedő támadásokba mentek bele. És van egyfajta baloldali forradalmi diskurzusuk, amit sok francia nem helyesel. Ha manapság választásokat tartanának, Le Pen pártja további 10-20 mandátumot szerezhetne a Nemzetgyűlésben.

Képesek egyébként a tiltakozások bármin változtatni?

Nem hiszem. Először is,

– persze semmi köze Margaret Thatcherhez, és én inkább Thatchert választanám, ha rajtam múlna (nevet). Tehát dacol a tüntetőkkel. A törvényt jelenleg az Alkotmánybíróság vizsgálja, de ők eddig hűen követték Macronék utasításait. Míg a tiltakozás hátterében igen sokfélék a mozgalmak: vannak egyszerű emberek, becsületes emberek, akiknek elege van, de nincs pénzük arra, hogy túl sok ideig ne dolgozzanak és sztrájkoljanak. Ennek láthattuk az eredményét, a tiltakozók száma folyamatosan apad. A probléma pedig erős, erőszakos aktivista baloldali csoport jelenléte, mert sokan azt mondják: „nem akarok ezeknek az alakoknak az oldalán tüntetni”. Miközben a kormány mutogathat rájuk, hogy „nézd a tüntetőket, lázonganak, mindent elpusztítanak, veszélyesek”. Szóval, csak idő kérdése, hogy csökken a demonstrálók száma.

De lesznek másodlagos hatások. Természetesen az elégedlenség nőni fog, megnehezítve Macronnak a kormányzást, de még mindig három éve lesz hatalmon, miközben nincs többsége a Nemzetgyűlésben, ami megnehezíti a törvényjavaslatok elfogadását. Hallottunk néhány pletykát a Képviselőház feloszlatásáról, de ez nem kedvezne neki, hiszen mandátumokat veszítene.

Miközben Macronnak nincs vesztenivalója, mert már a második ciklusát tölti.

Így van, elvileg, de jól informált körökben olyan pletykák terjednek,

akár úgy, hogy 2032-ben jön vissza, mert ugye csak folytatólagosan nem lehet harmadik ciklusa. Vannak, akik azt mondják, hogy mandátuma végén lemond, mivel a befejezetlen ciklusok nem számítanak így bele a kettőbe. Macron szereti a hatalmat, és szeretné megtartani, vagyis megtalálja a módját.

Beszéljünk egy kicsit magáról a társadalomról. Azt olvastam, hogy az átlagemberek szenvednek a nyugdíjreformtól, de a magas energiaáraktól vagy az inflációtól is. Mennyire igaz ez az állítás?

Igaz, méghozzá elég keményen érinti őket. Az infláció talán nem olyan magas, mint Magyarországon, de elég magas. Az energiaárak emelkedése is brutális, különösen Párizson kívül fáj nagyon. Az üzemanyag ára most 2,20-2,30 euró literenként. Ha egy vidéki kisvárosban élsz, ez teljesen ellehetetlenít, dolgozni sem tudsz elmenni. Egy liter ára a háború előtt 1,70 vagy azalatt volt. Hogy most ilyen magas, annak nem a háború az egyetlen oka, de az a legsúlyosabb. És ezzel nem mindig vannak tisztában az emberek, mert a francia újságok nem fedik fel az összefüggéseket a két dolog között, mert hát Ukrajna támogatása nagyon fontos számukra, így nem lehet azt mondani, hogy annak ilyen következményei vannak.

Érdekes, korábban a sárgamellényes tiltakozásokhoz elég volt 10-20 cent emelkedés is.

Számomra is rejtély, miért van ez most másként.

És miért jó Macronnak, ha a kormány titkolja a kapcsolatot a háború és az üzemanyagárak emelkedése között? Így az emberek hajlamosak a kormányt hibáztatni.

A kormányt azért hibáztatják, mert óriási az üzemanyag adótartalma. Ennek az adónak a csökkentése volt az egyik ígérete Le Pennek. A magas energiaárak – nem csak az üzemanyagé – súlyos következményekkel járt a kisebb vállalkozásoknál, mint a hentesek vagy a pékek, sokan kénytelenek voltak lehúzni a rolót. A kenyérsütés, a főzés, a hús fagyasztása energiaigényes, és 5-10-szer, esetenként 20-szoros energiaszámlákkal fenntarthatatlan.

sok faluban az utolsó, még nyitva lévő intézmények, ahol már se iskola, se posta. Az idősek tehát ezen a téren is elhagyatottnak érzik magukat. Ez végzetes, fájdalmas sebeket okoz a francia néplélekben. A függetlenségünk és társadalmi életünk is szenved ezektől a hatásoktól. Egy átlagos család költségei közben ugyancsak az egekbe szöktek.

Említette, hogy bevándorlókra jóval többet költenek, amekkora a nyugdíjtárca hiánya – hogyan vélekednek egyébként a bevándorlásról most Franciaországban?

Gérald Darmanin belügyminiszter szeretné a kormányt stabilnak mutatni e téren. Olyanokat kommunikál, mint hogy „nem engedhetjük meg magunknak, hogy Franciaországban minden embert mindenhonnan befogadjon”, és hasonlókat, de egyelőre ez csak szöveg. A helyzet romlott, még Macron első ciklusának kezdetéhez képest is.

s ha mégis megteszi olykor, azért teszi, mert olyan szimbolikus tragédiák is rákényszerítik, mint például az ismert, Lola nevű kislány meggyilkolása, ami szintén szorosan kötődik a bevándorlókhoz. A kormánynak reagálnia kellett, de nem tesz eleget. Hiába van a Nemzetgyűlés előtt egy bevándorlási törvénytervezet számos korlátozással, hiába a meglévő szabályok, de ezeket nem tartatják be hatékonyan. Ebben nem a rendőrség a hibás, hanem elsősorban a – sokszor az illegális migránsok mellett döntő – bíróságok.

A média pedig nem akarja összekapcsolni a bűncselekményeket és az illegális migránsokat.

Természetesen nem. Elkenik az összefüggéseket. De a számok annyira beszédesek, hogy még néha a mainstream médiában is kénytelenek ezt időről időre elismerni. Például a párizsi statisztikákban látszik, hogy minden második kisebb bűncselekményt, szabálysértés bevándorlók követnek el, így nehéz tagadni az összefüggést. De akkor is tabu, s ha valaki felveti az összefüggést, egyből megkapja, hogy szélsőjobboldali.

Mi a vélekedés ennek fényében az Egyesült Királyság és Franciaország között a csatornán át közlekedő „kis csónakokról” szóló megállapodásról?

A francia sajtó nem kommentálta, az egyszerű emberek nem is tudnak róla.

Franciaország láthatóan eközben némi külpolitikai lavírozásba is kezdett. Van egy nézet, hogy is mondjam, Oroszországot lassan Kína leuralja; egyesek szerint Európa ugyanerre a sorsra juthat az Egyesült Államok viszonylatában. Legalábbis katonai értelemben biztosan – de mi van a francia gloiré-ral?

Nos, azt mondanám, hogy a franciák számára ez az egyik

és nem szabad alávetni magát sem az Egyesült Államoknak, sem Oroszországnak vagy Kínának. De az a probléma, hogy Macron nem a megfelelő ember, hogy ezt végig is vigye. Igyekszik megőrizni a semleges pozíciót, de ahogy az afrikai útja során láttuk, nincs meg a tekintélye, és csak képzeli, hogy erős befolyása van. Persze, legalább tudatában van annak, hogy fenn kell tartania Franciaország független hangját, de ahogy erre mondják, „nincs meg az elég széles válla”, hogy ezt képviselje is.

Európa egyetlen atomhatalmaként mit gondolnak a franciák vagy a kormány egy atomháború lehetőségéről?

Őszintén szólva nem tudom, hogy a francia hadsereg és a francia kormány jelenlegi álláspontja ezzel kapcsolatban. Szerintem a franciák még mindig nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy Franciaország atomhatalom. De az utca embere számára ez nagyon hipotetikus dolog, mármint az atomháború.

Klasszikus vita folyik Németországgal az atomenergiáról, legutóbb az EU-csúcson. Mit gondolnak az emberek erről?

A zöldek megpróbálták lejáratni az atomenergiát. De nem vagyok benne biztos, hogy sikerrel járnak, mert az emberek tisztában vannak azzal, hogy az atomenergiának köszönhetően évek óta függetlenek vagyunk az energia terén. És sok franciát nem győz meg a megújuló energia, különösen azért, mert sok botrány van a szélerőművek kapcsán – korrupciós botrányok, környezeti hatások problémái, másodlagos hatások: a híres francia tájkép pusztulása olyan helyeken, mint Provence vagy Bretagne. És az emberek nagyon ellenzik ezt. Az atomenergia tehát továbbra is támogatott Franciaországban, és az elmúlt hónapokban az a mondás járja, hogy

Macron pedig túl későn, de megértette ezt, így már nem ellenzi akár újabb befektetéseket a szektorba. Jobb később, mint soha. Franciaország nem fog ilyen könnyen megszabadulni az atomerőműveitől.

Mit meséltek a francia magazinok Orbán Viktor látogatásáról, miután Marcon meghívta?

Majdnem semmi. Vicces volt, mert amikor megpróbáltam megírni a róla szóló cikkem, szinte semmilyen információt nem találtam a francia sajtóban, keresnem kellett a magyar sajtóban. A francia csak az Ukrajnával kapcsolatos vitát emlegette, a magyar sajtót olvasva fedeztem fel, hogy például atomenergiával kapcsolatban is voltak megállapodások, közben az önök külügyminisztere, Szijjártó Péter egy normandiai atomerőműben is járt. Mert persze nem lenne túl népszerű, ha azt mondanák, hogy atomenergia ügyében kollaborálnak Orbán Viktorral, szóval inkább nem mondanak semmit. Ez is igen jellemző.

Nyitókép: Egy tiltakozó Franciaországban, március 15-én. Fotó: Alain JOCARD / AFP